Veszélyes és erkölcstelen, ha a nők is sportolnak!
Ma már hihetetlennek tűnik, de volt olyan időszak, amikor a társadalom többsége meg volt győződve arról, hogy a testmozgás kifejezetten káros a nők számára. Sőt egyenesen erkölcstelen dolog, ha egy nő biciklire pattan, esetleg korcsolyát húz a lábára.
Forrás: http://www.nyugat.hu
A XIX. század második feléig a magyar nők nagy része számára mozgási lehetőségként ott volt a kapálás, szőlőművelés, gyereknevelés, háztartási munkák (mosás, takarítás, főzés). Talán nem meglepő, hogy nem is az ő körükben jelent meg igényként a sportolás utáni vágy. Ez a középosztálybeli, arisztokrata, nagypolgári hölgyek úri passziója volt, és talán azért is válhatott népszerűvé, mert a társadalom elfogadta, hogy egy Széchenyi kisasszony teniszezik, a császárné pedig rendszeresen tornázik. Ja, és minden egyes sportághoz külön öltözetet lehetett csináltatni – ebben meg ugye, a férfiak által működtetett gazdaság is érdekelt volt.
A közvélemény azt még csak-csak lenyelte, hogy a hölgyek sétálgatnak, korzóznak, esetleg urambocsá’ kirándulnak. Erzsébet királyné jó példával járt elöl, rendszeresen túrázott az Alpokban, nyomában egy-egy fűzőbe bújtatott, lihegő udvarhölggyel. A biciklizés, korcsolyázás, teniszezés, vívás, tornagyakorlatok össznépi elfogadását azonban a nőknek épp úgy ki kellett vívniuk mint a jogukat az érettségihez, diplomához. Persze azért a sportok művelésének komoly korlátot szabott a kor ruhadivatja: a fűzők, abroncsok, több méternyi kelmét tartalmazó szoknyák nem kedveztek a sportoknak. Így aztán minden egyes sportágban, amit nők is elkezdtek művelni, új ruhadivat jött létre: a viseletek egyszerűsödtek, kényelmesebbé váltak.
Városligeti korcsolyázások
Az első sporttevékenység, amelyet a magyar társadalom viszonylag könnyen be tudott fogadni, a korcsolyázás lett. Az 1870-es években – vélhetően bécsi mintára – nálunk is megalakult a korcsolyázó egylet, és a városligeti tavon megjelentek az első lágyan sikló hölgyek. Persze az erkölcscsőszök figyelmeztették a szülőket, férjeket, hogy ez a fajta tevékenység kifejezetten káros a nők számára, mert meghűlhetnek, és egyéb betegségeket szerezhetnek, és a korcsolyás lábak könnyebben letérhetnek az erény keskeny útjáról. Ebben mondjuk lehetett valami, mert a nők számára a korcsolyázás több volt mint holmi sport. A fiatal lányok a jégpályán találkoztak hódolóikkal, a férjes asszonyok számára pedig a korcsolyapályán a társasági élet újabb színtere nyílt, ahol felvonultathatták legújabb ruhadarabjaikat, és pletykálkodhattak barátnéikkal. A korcsolyázás külön ruhadivatot hívott életre, és a hazai újságok a női igényekre válaszolva rendszeresen közölték a párizsi, bécsi korcsolyázóruha modellek rajzait. Az egyéb téli sportok, mint a síelés, szánkózás, hoki, csak kevesek, főként a gazdag nők hobbija maradt.
Forrás: http://www.nagybanya.ro
Hogy engedheti egy férj, hogy a felesége biciklizzen?
A XIX. század végén megjelentek az első kerékpárok, és óhatatlanul felvetődött a kérdés, vajon a nők használhatják-e ezt a járművet. Az Új Idők 1897-es számában megjelenő cikk így írt a témáról: “Akkor bevallhatom, hogy kevés dolgot utálok annyira, mint éppen a biciklit… Különösen a nőknél! Nem ösmerek sportot, mely annyira nőietlen volna, mint ez… Nem értem, hogy jóízlésű nő hogyan szánhatja rá magát és még kevésbé értem, hogy egy férj hogy engedhet meg ilyesmit a feleségének.”
Mások úgy vélekedtek, hogy a biciklizés veszélyes a nők számára, és azt feltételezték, hogy a nők csak azért akarnak kerékpározni, hogy lobogó ruháikat mutogassák, és hódolókat szerezzenek. Mások azért megengedőbbek voltak, és azt tanácsolták a hölgyeknek, hogy inkább szoknyában biciklizzenek, mert a nadrágot viselő lányokat, asszonyokat sokan elítélik. Így aztán azt javasolták, hogy legyen a szoknya 8-10 centivel rövidebb a szokásosnál, és szélessége 3 méternél több ne legyen.
Voltak, akik egyenesen gúnyt űztek a bicikliző hölgyekből, mert azt tartották, hogy ők csak férjre vadásznak. És ahogy manapság vannak női vezetőket kigúnyoló viccek, épp így születtek viccek a bringázó nőkről. Íme egy gyöngyszem:
“Kerékpáros: Kisasszony, pompásan kerékpározik. Ugyan, miért nem lép be egyletünk tagjai közé?
Hölgy: Miért lépjek be, hiszen valamennyien nősek.”
Ostoba tanácsok ide, gúnyos viccek oda, azért egyre több nő tanult meg biciklizni, és hamarosan megjelentek a nőknek készülő első kerékpártípusok, sőt megjelentek a kerékpározás művészetére tanító könyvecskék és cikkek is.
Forrás: http://www.huszadikszazad.hu
Női torna
A női torna szokása Franciaországból terjedt el, és magyarországi útját komolyan egyengette, hogy Erzsébet királyné is rendszeresen tornázott, sőt a bécsi és a schönbrunni palotájában is felszereltette a szobájába a gyűrűt és a bordásfalat. Segített az is, hogy az 1868-as nevelési törvény elemi iskolában fiúk és lányok számára is kötelezővé tette a tornászatot, sőt a századfordulón volt olyan budapesti középiskola, ahol kötelező volt a naponkénti testnevelés lányok számára is. A XX. század elején már számos olyan fénykép készült, amely tornázó lányokat mutat be.
Forrás: http://noklapja.nlcafe.hu
Női tenisz
A tenisz szintén lassan indult hódító útjára, hiszen drága felszerelést és karbantartott pályát igényel. Így aztán csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, nekik viszont hamarosan a kedvenc sportjukká vált, és néhány magyar arisztokrata hölgy igen ügyes volt ebben a sportágban. Érdekes például, hogy az 1894-ben rendezett balatonfüredi férfi teniszbajnokságot egy nő, Pálffy Paulina grófnő nyerte. Jellemző, hogy azért ő volt az első női győztes, mert sem az 1890-es nyertest, Széchenyi István unokáját, Alicét, sem pedig az 1891-es év bajnokát, Stefánia főhercegnőt nem kiáltották ki győztesnek, csak elismerésben részesítették.
Forrás: Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel
Készülj ONLINE az EMELT TÖRI érettségire!
Készülj a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!