Az 1945 utáni időszak vezetőiről már a kommunista érában is köztudott volt, hogy kártyáztak, ittak, nőztek, a köztulajdonból gyarapították a magánvagyonukat, vadásztak, luxusvillákban éltek és gyakran visszaéltek a hatalmukkal. De vajon megbüntette őket a nép képviseletét hirdető központi hatalom?
A karácsonyi ünnepkör idején a keresztény világ országaiban a gyerekek izgatottan várják a Mikulás, Santa Claus vagy éppen a finn Mikulás, Joulupukki érkezését, aki ajándékokat hoz nekik. A kedves apót azonban hol krampuszok, hol rénszarvasok kísérik. De vajon hogyan lett a jótékonykodó Szent Miklós püspökből nagy pocakú, kedves Mikulás?
A szocialista propaganda szerint a "jól nevelt" nép kulturáltan szórakozik. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a nép egyszerű fiai igénytelen berendezésű talponállókban, italboltok előtt kapták be munkába indulás előtt a felest, és presszókban, népbüfékben gurították le a lazításként a nap végén a fröccsöt vagy a kőbányai világost.
A szocialista idők divatja nem az eleganciája miatt kerül be a divattörténetbe. Aki átélte ezt az időszakot, még jól emlékszik a konfekcióipar silány minőségű egyendarabjaira, az iskolában is viselt mackónadrágokra, iskolaköpenyekre, az idősebb asszonyok otthonkáira, és a munkás szakik fején pompázó micisapkákra.
A gödöllői kastély 1945-ben a "nép" tulajdonába került - ami konkrétan azt jelentette, hogy a falai között társbérletben élt háromszáz idős ember, a magyar honvédség néhány tiszti családja, és egy kisebb orosz laktanya. Ennek a furcsa időszaknak állít emléket a kastély időszaki kiállítása, amely egy "kastélygyerek", Misi szemszögéből mutatja be a korabeli életet.
A gulyáskommunizmus éveire a többség úgy emlékszik vissza mint az olcsó kenyér és a kétforintos krumplislángos időszakára, amikor mindenki kedvére jóllakhatott. Lehet, hogy a Kádár-korszak végére ez tényleg így alakult, ám az 1945 utáni első két évtizedben sokaknak nem jutott sem menyiségében, sem minőségében elegendő élelem az asztalára.