diktátor
Néha nem árt átismételni, melyek a diktatúra legfontosabb jellemzői, ugyanis a XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak...
A szocializmus évei alatt Leninről csak a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel lehetett írni. Fel sem merült senkiben, hogy a nagy vezér magánéletét firtassa. Pedig lett volna mit! Vlagyimir Iljics - a szocialista erkölccsel össze nem egyeztethető módon - két nővel élt együtt. Egyszerre. Hármasban.
A XX. századi diktátorok között Mussolinit különösen körülrajongták a nők, a Duce pedig nem volt rest kihasználni ezt a lelkesedést, és a felesége valamint az állandó szeretői mellett nők tucatjaival volt viszonya.
A németek villámháborúja a második világháború kezdetén meglepte a világot. A Wehrmacht olyan tempóban hódította meg Franciaországot, amin még Hitlert is elcsodálkozott. Az őrülten gyors száguldást egy kicsi, metamfetamint tartalmazó tabletta segítette, ami ébren tartotta a katonákat akár három-négy napon keresztül is.
Hitlerről az a kép él, hogy vegetáriánus, egészséges aszkéta módjára élte az életét. Kevesen tudják azonban, hogy az őt kezelő orvos igazi drogfüggővé változtatta a Führert az utolsó években, aminek aztán komoly következményei lettek a világtörténelem alakulásában.
Úgy tartja a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. De vajon milyen nők álltak a XX. század egyik legvéresebb kezű diktátora, Sztálin mellett? Milyen nők azok, akik képesek meleg érzelmeket táplálni egy rettegett gyilkos iránt?
Sztálinról ma már mindenki tudja, hogy kegyetlen tömeggyilkos volt, és ha lenne ilyen, méltán foglalhatna helyet a történelem legnagyobb gonosztevőinek panteonjában. A gonoszságának mértékére azonban néhány apró tény még jobban rávilágít. Nos, ezeket gondosan elhallgatták előlünk még a kádári "puha diktatúrában" is.
Mivel érte el Hitler, hogy őrült, emberiségellenes, gyilkos tervei ennyi támogatót vonzottak? Mi az, amivel behálózta, megszédítette németek millióit? Kétségbeejtő sikerének titka persze sokrétű, de az egyik ág személyiségének sötét mélységeibe vezet.