Parókaőrület és szépségflastrom
A Napkirály idején a külső – legalábbis a kiváltságosoknál – a jó modor jele volt. Éppen ezért minden magára valamit is adó úriember és úriasszony igyekezett a kor divatjának megfelelően krétafehér arcbőrt „előállítani”, és igazi haj híján rizsporos paróka-loknikat viselni.
A szépségflastrom
Napbarnított bőre akkoriban a napon dolgozó parasztoknak volt, így hát az számított előkelőnek, aki patyolatfehér bőrrel virított. Ezért aztán a nők krétát vagy mérgező ólomkarbonátból készült ólomfehéret kentek az orcájukra, a szájukra pedig skarlát festékkivonatot tettek. Hogy még jobban kiemeljék bőrük makulátlanságát, a 17. század végén megjelent a szépségflastrom, egy kis ragasztóval átitatott parányi fekete taft- vagy bársonypetty, amelyet a nők dísznek tettek az arcukra. AZ előkelő társaság teljesen odavolt ezekért a kis pettyekért, és valóságos jelrendszere alakult ki. A hölgy jelleméről árulkodott, hogy hová tette a kis flastromokat. A szenvedélyesek a szemöldökük alá, a méltóságteljes hölgyek a homlokuk közepére, a vidámak a nevetőgödröcskéjüket hangsúlyozták, míg a szemtelen fruskák az orruk hegyére biggyesztették.
Parókaőrület
A korán kopaszodó XIII. Lajos idején kezdett divattá válni a paróka, de igazán csak a Napkirály idején teljesesedett ki ez a hóbort. Ekkoriban Versailles-nak több mint kétszáz parókakészítő dolgozott, és hajkereskedők járták Flandriát, Normandiát, hogy szőke vagy ősz hajat keressenek, ugyanis ezek számítottak a leginkább menőnek. Ha nem volt elegendő emberi alapanyag, a hiányzó fürtöket gyapjúval vagy lovak sörényével pótolták. Az 1690-es években a paróka egy hatalmas sörény volt, két kiálló púppal. Majdnem egy kilót nyomott, és rettentően meleg volt. Emiatt, no meg az élősködők miatt sokan inkább kopaszra nyíratták a fejüket, hogy az álhaj jobban illeszkedjen. A folyamatosan rizsporral fehérített parókákat általában nem mosták ki, a szag ellen inkább parfümmel illatosították. Tisztítás hiányában tetvek, paraziták, olykor még lepkék és egerek lakóhelyévé is váltak. A parókák idővel egyre drágábbá váltak, így Párizsban nem volt ritka a parókalopás sem. A dolog annyira népszerűvé vált, hogy a 17. század végére a póthaj készítéséből és exportjából származó bevételek Franciaország egyik legnagyobb bevételi forrásává váltak.
Mindenkinek hosszú haja van
Férfiak, nők egyaránt hosszú hajat viseltek, és nem a nők hordtak bonyolultabb frizurát! Óriási divat volt a lokni, ehhez azonban fodrász kellett. Ő aztán hajcsavarókkal, cseresznyefából vagy birsmagból készült enyves oldattal csodás fürtöket varázsolt. Gyakran vendéghajjal dúsították a saját loknikat. Nagyon divatos volt egy időben a „rakoncátlan” frizura, ami azt jelentette, hogy a hajat szándékosan hagyták rendezetlenül, de meghagytak két csigavonalú, kétoldalt vállig érő hosszú fürtöt. Az őrület folytatásaként egy idő után már egy drótépítménnyel egyre magasabbra tornyozták a frizurát.
Száraz mosdás
A fürdést nem ajánlottak ekkoriban, szigorúan egészségi szempontok miatt. Úgy gondolták, hogy a meleg vízben kitágulnak a pórusok, ezeken át a víz bejut a szervezetbe, és legyengíti azt. Persze a tisztaság nagyon fontos – de a mosakodást szárazon végzik! A száraz mosdás azt jelentette, hogy száraz kendővel ledörgölték magukat, majd minden nap tiszta alsót húztak. Pontosabban felsőt, egészen konkrétan tiszta inget. Alsót ugyanis csak a férfiak viseltek, a nők nem…
Bűz és parfüm
A fürdés hiánya miatt – nem nehéz elképzelni, hogy micsoda szagok terjenghettek. Az utca bűze, ahová reggelente kilöttyintették az éjjeliedények tartalmát, a paloták szaga, miközben a lakók ott végezték dolgukat, ahol éppen rájuk tört a szükség, a vadászatok, labdajátékok során vagy a bálban kiizzadt táncosok kipárolgása mind bántotta a kényes franciák orrát. E sok áporodott szag elfedését parfüm közbeiktatásával gondolták megoldani. Többnyire növényi illóolaj volt a parfüm alapanyaga: nárcisz, rózsa, gyöngyvirág. A piperkőcök a ruhájukat locsolták meg permetező kézipumpával, és a hónuk alá „illatzacskót tartó zsebeket” varrattak. A kellemetlen lehelet ellen szegfűszeg-, fahéj-, menta- és levendulatartalmú pasztillák rágcsálásával védekeztek. A büdös, izzadt parókákat is igyekeztek szagtalanítani, erre virágból készült pomádét használtak. Az elegánsabb hölgyek a szobáikat is igyekezetek illatosabbá varázsolni. Valahogy érezték, hogy a rossz fog és a bűzös lehelet összefügg, ezért a korabeli „fogorvosok” ajánlására őrölt tojáshéjból vagy csigaházból készült porral dörgölték be a fogaikat szuvasodás ellen.
Készülj ONLINE az emelt töri érettségire!
Készülj VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL a töri érettségire!