Lódenkabát, mackó és otthonka – Így divatoztunk a szocializmus alatt
A szocialista idők divatja nem az eleganciája miatt kerül be a divattörténetbe. Aki átélte ezt az időszakot, még jól emlékszik a konfekcióipar silány minőségű egyendarabjaira, az iskolában is viselt mackónadrágokra, iskolaköpenyekre, az idősebb asszonyok otthonkáira, és a munkás szakik fején pompázó micisapkákra.
Hölgyek 1958 – Forrás: Fortepan
A háború utáni divat
1945 után az emberek többsége a háború előtti ruhatárát használta – már ami megmaradt belőle. Falun még hordták a hagyományos viseletet, a nők a fejkendőt, a többrétegű szoknyát, a férfiak pedig maradtak a csizmanadrág, kalap viselésénél. A falusi nők alsóruházatában a negyvenes években sok helyen még újdonságot jelentett, és egyáltalán nem volt elterjedt a bugyi viselete. Az újítások közé tartozott az is, hogy kezdett visszaszorulni a mezítláb járás, és a nők csizma helyett félcipőt kezdtek hordani, ami a pamutharisnya viseletének elterjedésével járt.
Falusi emberek 1955 – Forrás: Fortepan
Az elhasználódott ruhák pótlására keveset költöttek, mert a meglévő ruhát igyekeztek nagyon megkímélni. Még jó ideig divat falun, hogy a férjhez menő lányokat ellátják kelengyével, akik ekkor megkapták szinte az egész életükre szóló ruhatárukat.
1945-46-ban a legnagyobb probléma az áruhiány: a női lapok kedvelt rovatai az élet újrakezdésének gondjaival foglalkoztak. Tanácsokat adtak a hiánycikkek – élelmiszer, ruházat, ablaküveg – pótlásához, ugyanakkor már 1945 őszén olvashatóak voltak a párizsi divattal foglalkozó rövid írások. A lapok kisebb változtatásokkal a háború előtti szokásokat népszerűsítették, és tanácsokat adtak arra vonatkozóan, hogy az igényes nő miként öltözködjön a napszaknak megfelelően. Még volt délelőtti és délutáni, valamint esti ruha is.
A háború előtti illemszabályok is tovább éltek: illetlen viselkedésnek tartották a családtagok előtt lenge öltözékben mutatkozni, de kihívónak találták a túlságosan mély dekoltázst és a nagyon rövid szoknyát is. A hivatalnokoktól elvárás volt, hogy öltönyben és nyakkendőben jelenjenek meg a munkahelyükön. Ez a szabály azonban már a negyvenes évektől érvényét vesztette, amikor is a “nép egyszerű fiaitól származó” politikusok egyre gyakrabban jelentek meg nyakkendő nélküli kihajtott nyakú ingben, jelezve a “dolgozó tömegekkel” való azonosulásukat.
Munkások 1954 – Forrás: Fortepan
A munkásnők öltözködését a jövedelmi lehetőségeik erősen behatárolták, a divat követése, a divatlapok vásárlása nem volt rájuk jellemző. A ruhatáruk viszonylag szűkös volt, rendszerint egy-két váltás egyszerű szoknya-blúz kombinációból, néhány készruhából ált. A kisgyerekek haját elöl kakastaréjba fésülték, és nagy szalagcsokorral díszítették. A fiúk nyáron kantáros rövid-, télen hosszú nadrágot hordtak, és megkövetelték tőlük, hogy vigyázzanak a ruhájukra. Falun az asszonyok gyakran azon versengtek, ki tudja “szebben járatni” a gyerekét.
A dolgozó emberek divatja
Az 1948-as fordulat után éles váltás következett a divatban is. A “dolgozó nők” igényeinek kielégítésére már nem volt szükség divatszalonokra, egyediségre, szépségre. Az új jelszavak: praktikum, egyszerűség, puritanizmus, uniformizálódás. A divatlapok már nem az egyedi ízlést dicsérték, hanem a konfekcióipar tízezres darabszámban gyártott – rendkívül gyenge minőségű – sorozattermékeit. Ezek a ruhadarabok ráadásul rosszul szabottak, unalmasak, konzervatívak voltak, hiszen a nyugati “kapitalista divat” utánzása ideológiai bűnnek számított. Tehát következetek az elszürkülés évei. Politikai elvárássá vált, hogy a külső megjelenésben is kifejezésre jusson a régi, polgári világgal való szakítás. Ezekben az években mindenki egyforma overallt, munkásruhát, micisapkát, lódenkabátot vagy egyszerű vászonruhát hordott. A közel egyformán öltözködő tömegben már nem lehetett megkülönböztetni a ruházata alapján senkit. A ruházkodás már nem jelölte senkinek a társadalmi pozícióját. Elvetendő kispolgári szokásnak minősítették a lakkcipő, a kalap és a nyakkendő viseletét, a női ruhákon a fodrot, a mélyebb dekoltázst, az ékszereket, bizsut, sőt még a rúzs, a körömlakk és a smink használatát is. A kor divatideálja a munkás férfi és nő viselete. A ruhák kiválasztásánál az olcsóság és a beszerezhetőség vált meghatározó szemponttá. A választék borzasztóan beszűkült, és folyamatos volt az áruhiány. Az öltözködésben a divat volt az utolsó szempont a választásnál: az emberek azt vették meg, ami éppen kapható volt, és örültek, ha egyáltalán hozzájutottak egy-egy ruhadarabhoz.
Corvin Áruház 1953 Forrás: Fortepan
A városi férfiak öltözködésének tipikus darabjai a zöld vagy szürke lódenkabát, a micisapka, a nők többsége pedig kartonruhát, szoknyát és flanelblúzt viselt. Az 50-es években továbbra is rendeztek divatbemutatókat, ahol a konfekcióipar termékeit reklámozták. A Ruhaipari Tervező Vállalat kollekcióit nagyüzemekben, ipari városokban mutatták be a dolgozó nőknek, miközben a kifutón pózoló modellek felett Rákosi és Sztálin képei függtek.
Forrás: Fortepan
A Kádár-korszak divatja
Az 1956-os forradalom utáni fordulatot a divat világában is jól nyomon tudjuk követni. A puritánság, mint kötelező öltözködési ideál fokozatosan veszített a jelentőségéből, a nőiesség, az egyéniség vállalása egyre kevésbé minősült politikai kérdésnek. A lapokban ismét megjelentek az öltözködéssel, divattal foglalkozó rovatok, és már részletes tudósítások jelentek meg a párizsi, londoni divatbemutatókról. A változást jelzi az is, hogy az ötvenes évek második felétől a divatbemutatók a gyárakból átkerültek egy-egy település elegánsabb szállodájába, ahol már nem a munkás nők, hanem a korabeli városi elit nézte végig a legújabb ruhák bemutatóját.
Divatbemutató 1961 – Forrás: Fortepan
Az újítást a beat nemzedék hozza öltözködés terén: a fiúk hosszú hajat és farmert viselnek, ami gyakran váltja ki a rend éber őreinek a figyelmét. Előfordult, hogy a hosszú hajú fiúkat a rendőrök nyíratták meg. A lányok a szoknya hosszának csökkentésével lázadnak, virágkorát éli az alig combközépig érő miniszoknya. A 60-70-es évek fordulóján jelent meg a trapéznadrág, amihez mindkét nem tagjai vastag talpú lábbeliket viseltek. Ekkor kezdődött a farmer kultusza is, amit csak nagy nehézségek árán, kezdetben kéz alól, külföldről vagy a piacokon (Ecseri, Teleki) lehetett beszerezni, és így igazi presztízs ruhadarabbá vált. A 70-es évek második felében elkezdődött a hazai farmergyártás (Trapper farmer), de a márkás farmerek iránti igényeket így sem lehetett kielégíteni. Nagyon keresettek voltak a Cooper, a Wrangler, a Super Riffle márkák, igazán menőnek az számított, aki be tudott szerezni legalább egy ilyen darabot. A hazai kereskedelem pedig mindenféle akciókkal igyekezett a hazai Trappert reklámozni. 1980 márciusában például a Skála Coop szövetkezeti áruházakban Trapper-heteket rendeztek.
Fiatalok 1977 – Forrás: Fortepan
Az iskolások hétköznapi viselete a mackónadrág, póló, kötött pulóver vagy “mackófölső “volt, a nyakba pedig a legtöbb iskolában kötelező volt felkötni a kisdobosok vagy úttörők kék, piros nyakkendőjét. A diákok elmaradhatatlan egyendarabja volt a nejlonból készült kék iskolaköpeny is. Az ünnepségeken a kisdobos és úttörő egyenruha volt kötelező: fehér, katonás szabású egyening, a vállpántba fűzhető síppal, sötét nadrág vagy szoknya, a derékra csatolható egyenövvel. És persze az elmaradhatatlan kék vagy piros nyakkendő.
Forrás: Fortepan
A hatvanas években az áruhiány csökkent, az öltözködés színvonala már az egyes családok jövedelmi helyzetétől függött.
Falun a hagyományos viselet elhagyása az 50-es évek végétől tömegessé vált. A hagyományos viselet készítéséhez szükséges alapanyagok eltűntek a boltokból, és a 25 év alatti fiatalok szinte kivétel nélkül konfekcióruhát hordtak. Az idősebb generáció ragaszkodott még élete végéig a hagyományos viselethez, a középkorúak viszont lassanként letették a népviseletet. Megszokottá vált falun is a lányok nadrágviselete, bár azért “megszólta a falu” azokat, akik elsőként hordtak miniszoknyát vagy trapéznadrágot, ami “se nem szoknya, se nem nadrág, itt a falun csak a sarat törli fel vele”.
A gyönyörű népviselet helyett a falusi asszonyok tréningnadrágot, kötött blúzt és különféle színekben, mintákban pompázó nejlon otthonkát kezdtek hordani, bár a fej befedésének szokása még sokáig megmaradt, és a templomokban még évtizedekig lehetett látni fejkendős asszonyokat. A férfiak új, hétköznapi viseletének részévé vált a kopott, munkába már nem hordott munkaruha, ami alá olcsó pamutinget vettek, illetve nagy népszerűségnek örvendett a zöld színű katonai gyakorlóruha is.
Mackó és otthonka – Forrás: Fortepan
A fiatalok ünnepnapokon világos és mintás anyagú öltönyt viseltek, amihez műbőr kabátot öltöttek. Divatba jöttek a hegyes orrú, kissé magasított sarkú cipők. A 60-as évek fiataljainak jellemző öltözete a bő szárú pantalló, a mintás ing, a magas nyakú garbó és a színes, műszálas pulóver.
Az igényes vonalvezetésű, kivitelezésű, a hazai és nemzetközi divatbemutatókon nagy sikerrel szereplő ruhadarabok a magyar üzletekbe már csak elvétve jutottak el. Az ekkori divatbemutatók színhelyei már a főváros legelegánsabb szállodái, ahol a párt, a kormány, a külkereskedelmi vállalatok és textilgyárak vezetői vettek részt.
Divatbemutató 1982 – Forrás: Fortepan
A 70-es évek divatjának változását jól jelzi, hogy míg 1971-ben farmerban, hosszú hajjal tilos volt belépni a Budai Ifjúsági Park területére, addig 5-10 évvel később már az lett volna mulatságos, ha valaki öltönyben és nyakkendőben akart volna részt venni egy rockkoncerten.
Készülj velem EMELT TÖRI ÉRETTSÉGIRE!
Készülj a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!
Valuch Tibor: Magyar hétköznapok