Kísértetek és szellemek a Habsburg családban

Minden valamirevaló várban és kastélyban laknak kísértetek, szellemek. Állítólag a bécsi Hofburg és a schönbrunni kastély sem kivétel. És ha már a természetfeletti jelenségeknél tartunk, akadt néhány olyan Habsburg, akinek szintén része volt néhány paranormális jelenségben.

 

A Hofburg Fehér Asszonya

Állítólag a mindenkori Habsburg császárnak II. Józseftől Ferenc Józsefig megjelent a Hofburgban egy Fehér Asszony, hogy egy fenyegető katasztrófát előre jelezzen. Többször látták őt az Amália épületszárnyban, ami nem véletlen, mert az épület eredetileg Cilli gróf tulajdona volt, és a hölgy is Cilli grófnő volt. Ha a kísértethölgy fehér kesztyűt viselt, megjelenése gyermek születését jelezte. Ha feketét, akkor egy Habsburg-leszármazott halálát. Zita királyné a XX. század elején próbált utánajárni a dolognak, ő jegyezte fel a következőket: “Azzal a makacs állítással találkoztam, hogy azon az éjszakán, amikor Mayerlingben meggyilkolták a trónörököst, a Fehér Asszonyt csaknem mindenütt látták a Hofburgban. Állítólag még az őrség előtt is elsétált.” Viszont mindenki azt állította, hogy a jelenség Erzsébet császárné halálakor első alkalommal távol maradt, és Ferenc József halálakor sem jelentkezett.

Érdekes, de a kísérteties jelenségek a Habsburgok távoztával sem szűntek meg a palotában. Még az 1980-as években is akadtak olyan hofburgbeli dolgozók, akik különös jelenségekről számoltak be. Elsősorban a legöregebb szárnyban, a svájci traktusban panaszkodtak az emberek különös zajokra. Lépéseket lehetett hallani, kopogások zaját, sóhajtást, nyögéseket, magas sarkú cipők zaját.

Hasonló hangjelenségeket észleltek a schönbrunni kastélyban is már a Habsburg család és a személyzet tagjai is. A kastély egy bizonyos termében esténként visszatérő és megmagyarázhatatlan zajokat lehet hallani – állítólag mind a mai napig.

Erzsébet királyné és Heine szelleme

A XIX. század végén kibontakozó spiritiszta szeánszok divatja a császárnét is arra ösztönözte, hogy megpróbáljon kapcsolatot teremteni a túlvilággal. Mivel nem volt kedve ahhoz, hogy egy csoporthoz csatlakozzon, maga próbálkozott. Ősi pogány rituálékkal éppúgy kísérletezett mint vuduval és mágiával. Ráadásul rettenetesen babonás is volt, félt a szemmel veréstől, a túlvilág ellenséges erőitől, ezért mindig talizmánt hordott. Minden fontosabb vállalkozása előtt a császárné kártyát vetett, segítségül hívta a Holdat, patkót és vasszögeket gyűjtött.

Erzsébet biztos volt abban, hogy bármikor kapcsolatba tud kerülni a túlvilággal A képek állítólag ébrenléti állapotban jelentek meg előtte. A császárné állítása szerint sikerült kapcsolatba kerülnie imádott költőjével, Heinével is. Az első találkozást újabbak követték, és a császárné naplója szerint viszonyuk elmélyült, és erotikus kapcsolattá vált. A vonzalom olyan erős volt, hogy Erzsébet meg akart halni, hogy egészen odaadhassa magát neki. Hitt abban is , hogy a nagy költő segítségével írja a verseit. Állítólag Heine árnyékszerű alakja alkotáskor a jobb vállára telepedett, és lelke az övével összeolvadt. A császárné verseit olvasva a nagy költő nem biztos, hogy vállalta volna a műveket…

Furcsa jelenségek Ferenc József halála után

Nagy furcsa jelenségeket tapasztalt a császári udvar szinte minden tagja az uralkodó halála után pár órával. Ferenc József állítólag elbúcsúzott mindenkitől, aki közel állt hozzá. A beteg császár halálos ágya mellett ott állt a komornyikja, akihez évek óta minden este ugyanazt a kérést intézte az uralkodó: ” Kérem, ébresszen fel öt órakor!”Majd hozzátette: “Most szeretnék imádkozni.” Nem sokkal később elaludt, és egészen lágyan, látható küzdelem nélkül kilehelte lelkét. Másnap hajnalban Károly császár hirtelen felriadt álmából. Végtelen gyász érzése fogta el, és mintha egy aggastyán szerető keze simogatta volna meg a szívét. Zita királyné is pontosan ugyanezt érezte. Mindketten úgy érzékelték, mintha Ferenc József lágyan átvonult volna szobán. Sokan, akik ezt az éjszakát a Schönbrunnban töltötték, hajnalban, ugyanabban az időpontban felébredtek. Pontosan hajnali öt óra volt, az az időpont, amikor a császár nap mint nap felébredt.

Készülj ONLINE az emelt töri érettségire!

Készülj VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL a töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen újabb bejegyzésről sem!

Forrás: Gabriele Praschl-Bichler: A Hofburg Fehér Asszonya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük