Királyok hálószobája
Amikor múzeumba, kastélyba látogatunk, felmerülhet bennünk, hogyan és min aludtak a korabeli emberek. Miben aludtak? Milyen párnát, takarót, matracot használtak? Kukkantsunk most be egy kicsit a középkori uralkodók hálószobájába!
A középkori ágyak fából, gyékényből voltak, tehát olyan szerves anyagokból, amelyek az évszázadok alatt elpusztultak. Így az életmód történetével foglalkozó kutatók feljegyzésekre, középkori krónikák ábrázolására vannak utalva, amikor azt kutatják, min aludtak elődeink.
A földön alvó pórnép
Az egyszerű nép gyermekei nagyon sokáig (16. századig) a földön aludtak egy szál gyékényen, sőt a váratlan vendégek vagy az alárendelt személyek még később is többnyire a földön fekve töltötték az éjszakáikat. A 13-14. században viszont már megjelennek az ágyszerkezetek, faágyak, pad alakú ágyszékek, melyeken elkezdik használni az első ágyneműket: lepedőt, tollas párnát, pokrócot.
A királyi ágy
Az uralkodók számára már a 13-14. századtól elkezdtek kényelmesebb ágyakat ácsolni. Például a Szent István születésének Képes krónikabeli ábrázolásán már jól láthatjuk, hogy Sarolt egy pódiumágyon hozta világra királyi gyermekét. Az alacsony pódiumot csíkos szőnyeg borítja, ezen helyezkedik el a lepedővel fedett derékalj, két fejpárna és a takaró. Az ágy hátterében rúdra erősített brokátmintás függöny található. Az ábrázolás természetesen a krónika keletkezése idején (14. század) jellemző szokásokat ábrázolja, tehát ne gondoljuk, hogy Szent István ilyen pompás viszonyok között jött volna a világra. De könnyen lehet, hogy Nagy Lajos viszont igen.
A 14. századi Itáliában ekkor már a mennyezetes ágy van divatban, amit gyakran szintén pódiumra állítottak, baldachinnal vettek körül. A baldachint általában drága élénk kék, vörös, arany színű nehéz textilek borították, amit csak a nagyon gazdagok engedhettek meg maguknak. A reneszánsz ágyak már famennyezettel készültek, amit szintén beborítottak drága brokátokkal. Ekkor már a baldachint tartó oszlopokat is faragványokkal díszítették.
A királyi ágyak végén gyakran megjelenik egy kerekes pótágy, ahol az uralkodó álmát vigyázó szolga aludt, és amit nappalra betolhattak a baldachinos ágy alá. A korábbi századokban a szolgáknak még nem jutott ágy, így ők a király ágya mellett a földön aludtak.
Az ágynemű
Az ábrázolásokon jól látszik, (Lajos király születése – Képes Krónika) hogy a 14. században már rengeteg ágyneműt használtak. Erzsébet királyné derékaljon fekszik, amit lepedővel takartak le, a feje alatt két tömött párna van, amit szintén lepedővel vontak be, majd újabb három kispárna következik. Az ágy mellett szintén aranyszállal hímzett selyemfüggöny lóg. Az ágynemű alapja minden esetben egy derékalj volt, ami egy hosszúkás, szalmával, tollal vagy gyapjúval kitömött matrac volt. Igazából egy hosszú párna, amit a kemény deszkákra tettek, majd lepedővel letakartak. Erre jöttek aztán a fejpárnák és a takaró. Az előkelők ágyai leomló díszlepedővel voltak lefedve, és természetesen minden ágyneműjük gazdagon díszített selyem és vászonneműből állt.
Hálóruha
Míg a köznép általában az egyetlen alsóruhájában aludt, a gazdagabbak gyakran ruha nélkül fekszenek az ágyba. Az, akinek jó meleg tollas derékalja, vánkosa, prémes takarója vagy paplana volt, kellemesen aludt meztelenül is. A 15. századtól jelennek meg az első hálósipkák, amiből a gazdagabbak akár több tucattal is rendelkeztek, akár csipkés változatot is boldogan viseltek az urak. Sőt, az újkor hajnalán az előkelő férfiakat azt sem zavarta, hogy csuklójuknál, nyakuknál húzott, csipkével díszített hálóruhába bújjanak.
Alvási szokások
A középkorban nem helyeztek nagy hangsúlyt az intimszféra megőrzésére, így senkinek nem okozott gondot az együttalvás. Az európai irodalomban sok szó esik arról, hogy férfiak, nők gond nélkül aludtak egy ágyban, akkor is, ha nem voltak házastársak, esetleg vadidegenek voltak egymás számára. Problémát ez járványok idején jelentett, ugyanis nem ismerték fel, hogy a közös alvással a baktérium és víruskészleten is osztoznak. Például a pestises betegeket simán befektették egészséges társaik mellé.
Villanyvilágítás híján a középkori ember napnyugtakor ment aludni, és az alvási idejüket két részre osztották. Az első alvás általában napnyugtától nagyjából éjfélig tartott, amikor is felkeltek, elmondták az éjszakai imát, majd a korabeli orvosok javaslatára ezt az órát használták fel a házaséletre is. Dolguk végeztével visszafeküdtek, és napkeltekor felkeltek.