Királylánynak lenni szívás
Minden kislány álma, hogy bárcsak egyszer királylány lehetne. Pedig ha tudnák, hogy milyen sorsuk volt például a Habsburg család lányainak, egy percig sem álmodoznának erről. Királyi családba születni sajnos a legtöbb esetben garantáltan boldogtalan életet jelentett.
Házasság dinasztikus okokból
A Habsburgok házasságpolitikáját kiválóan összefoglalja a híres idézet: “Háborúzzanak csak mások, te, boldog Ausztria, házasodj! Mert amit másoknak Mars isten ad, azt neked Venus uralma nyújtja.” Vagyis a dinasztikus házasságok hátterében egyáltalán nem a szerelem, hanem a politikai számítás és a terjeszkedés vágya állt. Így szerezték meg a XV. században Burgundiát, Spanyolországot, majd Csehországot és Magyarországot is. (Magyarország megszerzését dupla házassággal biztosították be: 1521-ben I.Ferdinándot és Jagelló Annát, illetve Anna testvérét, a mi II. Lajosunkat házasították össze Habsburg Máriával. Persze, azért egy kicsit még Magyarország birtoklásáért harcolni kellett. )
Házasság a legfelsőbb körökből
Persze egy Habsburg akárkivel nem házasodhatott össze. A jövendőbelinek minimum a főnemességhez kellett tartoznia, és igazolnia kellett hetedízig, hogy ősei főnemesek voltak. Az előkelő származásnak ez az alapelve azonban minimumra csökkentette a választékot. Így aztán két lehetőség maradt: házasság a családon belül vagy európai dinasztiákból. Ez utóbbi lehetőséget a reformáció tovább szűkítette, ugyanis a protestáns dinasztiák rögtön kiestek.
A rokonok közötti házasság nem volt ritka, bevett szokás volt elsőfokú unokatestvéreket összeboronálni, esetleg a nagybácsit az unokahúggal összeházasítani. Persze hivatalosan az egyház tiltotta a vérrokonok házasságát, ám a pápa kiadhatott ún. diszpenzációt, amellyel az egyház szemében rögtön elfogadhatóvá lett a házasság. A pápai kegyet egy csinos összeggel könnyen meg lehetett vásárolni, így viszont a pápa befolyásolni tudta az európai uralkodók politikáját. Az engedékenység eredményeként a XVI-XVII. században a Habsburgok spanyol és osztrák ága között keresztül-kasul szövődtek házasságok, aminek tragédiák sora lett az eredménye: infantilis, elmebeteg, testi fogyatékossággal, meddőséggel, nemzésképtelenséggel küzdő Habsburg sarjak.
I. Lipót, akinek a szájába akkor is beesett az eső, ha csukva tartotta
Királylánynak lenni szívás
Ha belegondolunk, ez a házasságpolitika a királylányokra nézve súlyos következményekkel járt. Mivel a házasságkötés oka mindig politikai érdek volt (területszerzés, egy béke megpecsételése), az érintett kislányoknak egyáltalán nem volt beleszólásuk abba, hogy kivet kötötték össze az életüket. Sajnos sokszor előfordult, hogy olyan férj mellett kellett leélniük az életüket, akit még csak nem is kedveltek. Ezek a királyi kislányok bizonyos értelemben előkelő babák voltak, akiket azért hoztak létre, hogy hosszas diplomáciai tárgyalás után már néhány éves korukban elküldjék őket egy nagyon távoli királyi udvarba, ahonnan a legtöbb esetben soha többé nem térhettek haza. Amikor megérkeztek új otthonukba, aminek sem a nyelvét, sem a szokásait nem ismerték, amikor már valamelyest felserdültek, befektették őket a férjük ágyába, többnyire a fél királyi udvar végignézte, hogy valóban elhálják-e a házasságot. A férj lehetett akár 20-30 évvel is idősebb, lehetett olyan ronda mint egy majom, esetleg elmebeteg vagy nemzésképtelen, a lánynak ki kellett bírni a dolgot. A feladata ettől kezdve az volt, hogy annyi utódot szüljön a férje dinasztiájának, amennyit bír, és próbálja meg túlélni a szüléseket. Mindeközben tisztában volt azzal, hogy a férje sem szereti, a boldogságot más hölgyek ágyában keresi. A Habsburgok javára írható, hogy náluk nem alakult ki metresszek olyasfajta intézménye mint a francia királyi udvarban, ahol a szeretők nyíltan komoly politikai hatalmat gyakoroltak az udvarban. Bécsben és Madridban a szeretőt a legritkább esetben vitték be a királyok a saját otthonuk falai közé, és nyilvánosság előtt sem mutatkoztak vele.
Annyi öröm azért jutott a királynéknak, hercegnőknek, hogy számolatlanul szórhatták a pénzt ünnepségekre, vadászatokra, bankettekre, vagy belemenekülhettek nagy zabálásokba. Ha sikerült túlélniük a férjüket, kiskorú fiuk helyett régensként kormányozhattak. Valójában azonban életük nagy részét aranykalitkába zárva élték, ahol nem volt más, csak gyerekszülés, reprezentáció, csillogás, pompa, unalmas kötelességek és magány. Szeretetet, szerelmet ők is csak titkos szeretők karjaiban lelhettek.
I. Lipót felesége
Házasság gyerekként
A királylányokat, hercegkisasszonyokat gyakran már pelenkás korukban eljegyezték, és még félig gyerekként meg is tartották az esküvőt serdületlen fiúkkal, aggastyánokkal, utált nagybácsikkal. Olyan is előfordult, hogy egyszer az egyik kis Habsburg-hercegnőt egy még meg sem született gyermekkel jegyeztek el, bízván abban, hogy amikor megszületik, fiú lesz. Ha egy lány az eljegyzését követően meghalt, az egyik lánytestvére állt a helyébe, és ő ment hozzá elhalt húga, nővére jövendőbelijéhez.
A lányokat születésükkor nem fogadta túl nagy lelkesedés, bár azért kicsit örültek neki, végül is férjhez adható gyereket jelentett. De hogy milyen keveset értek a lányok a Habsburg családban, arra jól rávilágít I. Lipót császár megjegyzése, amit lánya halála után tett: “Ha fiú lett volna, mint ahogy annak kellett volna lennie, akkor most nagy fájdalmat okozott volna, de egy lányt kevésbé gyászolunk.”
Nos, akar még valaki királylány lenni?
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen bejegyzésről sem.