Ilyen volt lánynak lenni a náci Németországban
Amikor a II. világháború után nőket kérdeztek a náci Németországban töltött gyerekkorukról, a többség nem tudott magyarázatot adni arra, hogyan lelkesedhettek egy olyan szörnyű diktátorért mint Hitler. A visszaemlékezéseik során boldogan meséltek a menetelésekről, a zászlók lobogásáról, a tornabemutatókról és a rengeteg kirándulásról. Sokan életük legszebb időszakának tartják ezt a korszakot. Hogy történhetett mindez?
A Hitlerjugend lánytagozata: a BDM
A náci diktatúra már egészen kicsi korban szerette volna magához csábítani a gyerekeket, és kinevelni a Hitlerhez hűséges, nemzetiszocialista ideológia alapján képzett ifjúságot. A fiúk esetében ezért hozták létre a Hitlerjugendet, a lányok esetében pedig a HJ lánytagozatát, a BDM-t, (Bund Deutscher Mädel) vagyis Német Lányszövetséget. Hitler hatalomra jutása után felszámolták a többi ifjúsági szövetséget, és a lányok sereglettek a BDM-be. Százezrek léptek be önként, bár ezek a kicsi gyerekek általában nem politikai meggyőződésből tették, hanem mert tetszett nekik az egyenruha, a menetelések, kirándulások, énekek. Aki nem lépett be önként, azt a náci állam igyekezett “motiválni”. 1939-től kötelezővé vált a mozgalomban való részvétel, akár rendőrségi eszközökkel is felléphettek a renitens szülők ellen, akik nem engedték a gyereküket belépni. Ha valaki sokat hiányzott a HJ vagy a BDM szolgálatából, azt rendőrökkel vitették el.
A BDM terve ez volt: “Egyharmad rész világnézeti nevelés – kétharmad rész testedzés.” “Célunk az egész ember, az olyan lány, aki egészséges és tisztán képes használni a képességeit a nép és az állam érdekében.” Minden héten legalább egyszer “hazafias esteket” tartottak, és különösen komolyan vették a részvételt. Régi legendákat, mondákat meséltek a fiataloknak Hitler kikozmetikázott életrajzát tanították nekik. Sokat énekeltek, beléjük verték, hogy a “zászlónk több mint a halál”. És természetesen az ideológiai nevelés részét képezte a fajelmélet is. Sem a HJ-nek, sem a BDM-nek nem lehettek zsidó tagjai, és a gyerekektől elvárták, hogy kiközösítsék, kigúnyolják zsidó osztálytársaikat.
A BDM-en belül a vezetők fiatalok voltak, a csoportok vezetőit rendszeresen képezték. Hét szervezeti lépcsőfok volt a tucatnyi tagot számláló “őrstől” a a több tízezres főkörzetig. A tagok szabadon választhattak a több mint harminc munkacsoport közül: foglalkozhattak tánccal, divattal, gyerekneveléssel. A lányokat 10 éves korukban vették fel a Jungmädelbundba, a kislányok szövetségébe, majd 14-17 éves koruk között lehettek a tagjai a BDM-nek. A lányok egyenruhája a fehér blúz, kék szoknya és a masírozást jól bíró cipő volt.
Élet a BDM-ben
Aki belépett a BDM-be, annak attól fogva nemigen maradt szabadideje. A hazafias esteken kívül a mindennapi gyakorlathoz tartozott a sok menetelés: az éjszakai menetek, tájékozódási menetek, gyakorlómenetek, amelyben a lányok is folyamatosan részt vettek. Aztán ott voltak az ügyességi és bátorságpróbák. Aki itt nem állt helyt, azt árulónak tekintették, megvetették, megalázták. A kiugró teljesítményt a lányoktól is megkövetelték, és mindenek fölé helyezték az önmegtagadást és az engedelmességet. Persze voltak kirándulások, nyári táborok is. A romantikus hangulatot csak fokozta, hogy a szálláskörülmények általában spártaiak voltak, és a lányok magukra főztek.
A nőnevelés nagy részét valójában a testedzés tette ki. A híradók kamerái sok-sok filmen rögzítették a lányok tánccsoportjait, gimnasztikai , buzogányos és labdás játékait. A lányoktól elvárták, hogy gondosan ügyeljenek az egészségükre, edzettek legyenek, hogy minél egészségesebb árja fiúkat tudjanak majd szülni a Führernek.
A BDM életében rengeteg ünnep volt: zászlófelvonások, avatási szertartások, patetikus beszédek. Ezek azt a célt szolgálták, hogy a fiatalokat véd- és dacszövetséggé kovácsolják össze. A náci párt alig titkolt célja volt, hogy az egyházi ünnepeket a párt ünnepeire cseréljék. Így aztán a HJ-mártírjainak emléknapjával kezdődött az év január 24-én, majd jött a hatalomátvétel napja, aztán a Führer születésnapja április 20-án. Általában ennek előestéjére időzítették az avatási ünnepséget, jelezve, hogy ismét egy évjáratnyi gyereket “ajándékoznak” Hitlernek. De megünnepelték május 1-jét, az anyák napját, a nyári napfordulót is.
A náci nőideál
A BDM-ben a testi szerelemről a régi polgári erkölcsi felfogást vallották. A lányoktól elvárták az önmegtartóztatást. Beléjük verték: “Tartsd tisztán a véredet, mert az nem csak a tiéd!” A német lány szűzies, jól nevelt, edzett, és csak a házasságkötés után válik anyává.Hitler a Mein Kampfban a német nők feladataként a szülést jelölte ki. “A lány legyen egészséges, szorgos, legyen bajtársa a férfinak.” Hogy minél több lány tudjon megfelelni ennek a feladatnak, már 1933-ben létszámkorlátozást vezettek be a nők számára az egyetemeken, hogy a női hallgatók arányát mesterségesen 10% alatt tartsák. “Meg kell akadályozni, hogy a lányok túlságosan nagy ismeretanyagot halmozzanak fel, mert az gátolná egészséges fejlődésüket.” “Olyan leányokat akarunk, akiknek szilárd a hitük a Führerben, és ezt a hitet egykor majd átplántálják gyermekeik szívébe is, hogy a nemzetiszocializmus és ezáltal Németország örökké fennmaradjon.”
Hitler szerette magát egyenruhás lányokkal körülvenni. Egy-egy egész vagonra való ujjongó bakfist szállítottak időnként Berchtesgadebe. Természetesen arra nevelték a lányokat, hogy rajongjanak a Führerért. Számukra Hitler valóságos apaisten volt, és a visszaemlékezők elismerik, hogy érzelmi szálak fűzték őket a jóképűnek egyáltalán nem mondható diktátorhoz. Egyikük például ezt mesélte: “Valami mély, bensőséges szeretetet éreztem iránta, nem tudok mást mondani. Úgy éreztem iránta, mint Isten iránt.” “Boldogok voltunk, hogy ezzel az egyszeri és megismételhetetlen Hitlerrel élhetünk egy korban.”
Német nők százai írtak szerelmes leveleket a Führernek, és sokan akadtak, akik a házassági ajánlat mellett gyereket is szültek volna neki. A kancellária általában szabványválaszokat küldött a levélíróknak, ha azonban valaki kitartóan folytatta az ostromot, értesítették a helyi rendőrséget, és az illetőt elmegyógyintézetbe vitették.
Lányok a háború alatt
A háború alatt fiatalok százezrei végeztek “önkéntes” szolgálatot a hátországban. Részt vettek a mezőgazdasági munkákban, a légoltalomban, lányok ezrei segítettek a nagycsaládosoknak. Nők millióit dolgoztatták az iparban a bevonultatott férfiak helyén. Ehhez a megfeszített munkához képest a háború előtti használtruha-gyűjtések, téli segélyakciók gyerekjátéknak tűntek. Csaknem minden fiatal nőt munkaszolgálatra köteleztek a hadiiparban. Később már nők is szolgáltak a Luftwaffénál és a híradósosztagoknál 1943-tól irodai kisegítő szolgálatot láttak el. Sőt, a háború végén 50 ezer női katonát vetettek be, és áldoztak fel. Természetesen nők ezrei dolgoztak kórházakban is. És sajnos ugyanezek a nők azok, akik 1945 tavaszán a győztesek nemi erőszakának áldozataivá váltak.
Készülj velem az emelt töri érettségire!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!
Forrás: Guido Knopp: Hitler gyermekei