Emelt Töri Érettségi

Ilyen volt az élet Budapesten az ostrom alatt

1944 karácsonyán bezárult a szovjet gyűrű Budapest körül. A városba szorult lakosságnak a leghalványabb fogalma sem volt arról, mi vár rájuk.

Forrás: Fortepan

Megszűnt a civilizáció

Bár 1944 novemberében egymás után jelentek meg a különböző kiürítési rendeletek, a lakosság zöme, még az arisztokrácia is inkább a maradást választotta. Például a Széchenyi családból huszonketten maradtak a városban, sőt, Churchill unokahúga is Budapesten élte át az ostromot. A lakosság nagy részének fogalma sem volt arról, mivel jár egy város ostroma: teljesen naiv jóhiszeműséggel várta a többség az oroszokat, csak legyen már vége a német megszállásnak és a nyilas uralomnak.

Bár 1944 december 24-én már közvetlenül Budapest határában állt a front, az emberek még a karácsonyra készültek: ajándékokat, fát vásároltak, és megpróbáltak a szűkös élelmiszerkészletből valamiféle karácsonyi menüt varázsolni. December 24-én még jártak a villamosok, bár a fogaskerekű utasai döbbenten konstatálták, hogy a délutáni órákban néhány felfegyverzett orosz katona velük együtt várakozik a járműre. A Széll Kálmán térről december 25-én indult az utolsó villamos, de nagy részük a nap folyamán aknatalálatot kapott, és a tömegközlekedés megszűnt.

Hindy István vezérezredes így írt a fővárosiak lelkiállapotáról: “A budapesti polgárok lokálpatriotizmusa annyira megy, hogy az embere sírnak, és nem önmaguk sorsával törődnek, hanem azon vannak kétségbeesve, hogy a város elpusztul. Mindenki borzadállyal gondol arra, hogy esetleg az összes hidakat kénytelenek leszünk felrobbantani…”

A városi közművek zöme (víz-, gáz- és villanyszolgáltatás) fokozatosan állt le. A gázszolgáltatás december 28-án, a vízszolgáltatás január 3-án szűnt meg végleg. A telefonvonalak december végéig, egyes helyeken a kitörés hetéig működtek. December 30-án a villanyszolgáltatás is leállt.

Élet az óvóhelyeken

Az ostrom hevesebbé válásával az emberek leköltöztek az óvóhelyekre. Először csak a kisgyerekes családok vonultak le, akiknek nehéz volt a felsőbb szintekről minden éjszaka gyerekestül lerohanni, később az összes lakó leköltözött a szűkös pincékbe. Az óvóhelyek nem tartós ottlakásra voltak berendezve: arra készültek, hogy légitámadás esetén egy-egy estét el lehessen tölteni bennük. A legtöbb helyen az emberek kipárolgása nedvesség formájában csapódott le a falon, így a plafonról folyamatosan csöpögött a víz.

Az óvóhelyek lakói között a legfőbb konfliktus a főzés, vízhordás, mosás körül alakult ki. Csak kevés ház rendelkezett saját kúttal, ezért az ivóvizet messziről, gyakran életveszélyes körülmények között kellett hozni. A katonák lőttek mindenkire, aki az utcán mozgott. A Várban például katasztrofális vízhiány alakult ki. Az óvóhely közepére általában beállítottak egy sparherdet, ami melegített, és főzni is lehetett rajta. Az előrelátó lakóközösségek megszervezték a közös főzést, így mindenki ugyanazt ette, nem alakult ki az egyenlőtlenség érzése. Ahol ezt nem tették, gyakran volt vita az éhezők között az étel miatt. A legbiztosabb megoldás ilyenkor az volt, hogy akinek volt még némi élelmiszere, az éjszaka evett.

A vízellátás megszűnésével a vécéket sem lehetett többé használni, néhány nap alatt fojtogató bűzt árasztottak a kiszáradt csatornák. A szanaszét heverő ürülék miatt januárra járványveszély alakult ki a városban. Hasonló bűzt árasztott a mindenütt felhalmozódó szemét is, amit a lakosok az utcákra, partokra kezdtek hordani.

Élelmiszerhiány

A főváros ellátásában már 1944 novemberében zavarok keletkeztek, a friss hús ritkaságnak számított. Karácsony után pedig szinte teljesen megszűnt a szervezett élelmiszer-ellátás. A lakosság egyáltalán nem készült fel több hetes ostromra, ráadásul a készletek halmozása tilos volt, az emberek többsége december végén már éhezett. Budapest lakóit a városba szorult több mint 30 ezer ló mentette meg az éhhaláltól. A magyar és német alakulatok jó része tartott lovakat, amelyeket az ostrom megkezdése után betereltek az üzlethelyiségekbe, templomokba. Mivel az állatok élelmezése sem volt megoldott, szegény lovak ezeknek a helyiségeknek a faberendezését kezdték rágni. Lovak ették meg a Mátyás-templom padjait is. Január végétől már a katonaság is éhezett, így elkezdték levágni az állatokat. A városba tévedt, harc közben lelőtt lovak mellett a tűzharc elülte után azonnal megjelentek az óvóhelyről kiszaladó lakosok, és késekkel nyiszatolták a dermedt lótetemeket.

Az Állatkert környékén élőket az itt lakó állatok mentették meg. A bombázás során megsérült ketreceikből kiszabaduló állatok a belvárosban kóboroltak, többségüket katonák lőtték le, vagy a környéken lakók ejtették el és ették meg. Az ostrom után civilek törték be a három centi vastag akváriumok falát, hogy halhoz jussanak. Az egyik kiszökött oroszlán hetekig a földalatti alagútjában bujkált, és kóbor lovakra vadászott.

A város romokban

Az ostrom hetei alatt a gyönyörű város szinte teljesen megsemmisült. Az összes hidat felrobbantották, a Parlament tetőzete leégett. A legrettenetesebb állapotok azokban az utcákban alakultak ki, amelyek sokáig első vonallá váltak. Legrosszabbul a Rózsadomb, a Nap-hegy és a Margit körút lakói jártak. De romhalmazzá vált a Böszörményi út, a Déli pályaudvar és a Széll Kálmán tér környéke is. A Várnegyed utcáit szinte nem lehetett megtalálni, az emberek sok helyen a házak tetején jártak.

Forrás: Fortepan

Zsidóüldözés az ostrom alatt

Az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet után a nyilasok azonnal hozzáláttak a főváros zsidó lakosainak kiirtásához. A városban elszabadult a pokol: a pártszolgálatosok nap mint nap követtek el tömeggyilkosságokat – gyakran a nyílt utcán a járókelők szeme láttára. A zsidókat rendszeresen menetben terelték a Duna-partra, és áldozataikat a folyóba lőtték. Európában sehol máshol nem fordult elő, hogy a formaságokkal sem törődve, a nyilvánosság szeme láttára tömegesen végeztek volna ki zsidókat. A rendőrség, katonaság, csendőrség, sőt még a német megszállók is tétlenül nézték az eseményeket. A nyilas rémuralom alatt a budapesti zsidók száma 105 ezer fővel csökkent. 50 ezer embert még az ostromgyűrű bezárulása előtt gyalogmenetben a németeknek adtak át sáncásásra – ők voltak az ún.kölcsön-zsidók. Az ostromgyűrű bezárulása után sem szűntek meg a nyilas rémtettek. Továbbra is mindennaposak voltak a Duna-parton a kivégzések, de tömeggyilkosságok történtek a Városligetben, a Rákos-patak mentén. A hullákat elrettentésként általában a helyszínen hagyták.

Január 4-én, amikor az utcákon nappal már szinte lehetetlen volt közlekedni, a házak romokban hevertek, a nyilasok elrendelték a nemzetközi gettó védett házainak megszüntetését. A szovjet vadászgépek tüzében felsorakoztatták a svéd házak 5 ezer védettjét. A kivégzésükre azért nem került végül sor, mert Wallenberg felajánlott a nyilasoknak a védett házak fölös élelmiszerkészletét.

És megérkeztek az oroszok

Az ostromot túlélők sokszor úgy nyilatkoztak, hogy bár az ostrom alatt nagyobb volt az életveszély, ezt mégis könnyebben viselték mint az azt követő kiszámíthatatlanságot és létbizonytalanságot. Mivel a lakosság nagy része nem hitt az oroszokat barbár állatoknak beállító nyilas propagandának, meglepődve tapasztalták a megszállók kegyetlenségét.

Az oroszok először is szisztematikusan kirabolták a lakosságot, és vittek mindent, ami mozdítható volt. Nagy előszeretettel gyűjtötték be az órákat, tükröket és minden fényes tárgyat, csecsebecsét. A szovjet katona szemében az órának mitikus jelentősége volt. Mivel az előrenyomulásuk során Budapest volt az első nyugat-európai típusú város, amivel találkoztak, megdöbbenve vizsgálgatták a civilizáció olyan vívmányait mint az angol vécé vagy a konyhai felszerelések. Némelyikük babakocsit húzott maga után, roskadásig megrakva a rablóhadjárat során szerzett zsákmánnyal. Ugyanakkor a fosztogatók viselkedése teljesen kiszámíthatatlan volt. Előfordult, hogy a teljes családot agyonlőtték, máskor viszont játszani kezdtek a talált villanyvasúttal, és békésen távoztak. Sok olyan lakás volt, amit többször is kifosztottak, míg a lakóknak a végén már tényleg semmijük sem maradt.

A legszörnyűbb szenvedést azonban a nők megerőszakolása jelentette. 10-12 éves kortól 90-ig nem volt biztonságban egyetlen nő sem. Voltak, akiket napokig fogva tartottak, másokat a járókelők szeme láttára erőszakoltak meg, akadt olyan, akit egymás után 22 katona becstelenített meg. Budapesten a lakosság 10%-a vált nemi erőszak áldozatává. A helyzet annyira súlyos volt, hogy még Rákosi Mátyás is tiltakozott a szovjet hatóságoknál.

Amikor elült a fegyverek zaja, az emberek elkezdtek visszatérni a lakásaikba – már akinek még volt lakása. Budapesten leírhatatlan állapotok uralkodtak. A férfiak nagy része elhurcolva, a nők megerőszakolva, minden lakás kifosztva, benne szétlőtt bútorok, kifacsart helyzetben heverő magyar, német és orosz katonák holttestei. A kifosztott üzletekben többnapos elhullt, felkoncolt lovak, az utcák helyén romok, szemét és temetetlen halottak. Lassanként megindult az élet.

Forrás: Ungváry Krisztián: Budapest ostroma

Készülj ONLINE az emelt töri érettségire!

Készülj VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL a töri érettségire!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!