Így készültek a kódexek
A papirusztekercses “könyvek” után a kódexek megjelenése kábé akkora újítás volt mint a digitális adatrögzítés megjelenése a 20. században. De vajon kik és hogyan készítették ezeket a gyönyörűen illusztrált, vaskos, nehéz és rettenetesen drága könyveket?
Már az ókorban
A “kódex” szó legtöbbünkből az írópadja fölé hajoló szerzetes képét hívja elő. Pedig nem a középkori barátok készítettek először pergamenre írott könyveket. Az első kódexek a késő középkori Rómában tűntek fel, és még nem egészen úgy néztek ki mint középkori társaik. Az első késő római kódexek között volt olyan, ami tíz viasszal bevont táblácskából állt, amelyeket bőrből készült fűzők kapcsoltak össze. Eleinte a pergament és a kódexeket csak jegyzetek és rövid vázlatok készítésére használták, úgy mint mi a füzeteinket. Használatunk inkább a III-IV. századtól kezdett általánossá válni.
A pergamen óriási előnye az volt a papirusszal szemben, hogy mindkét oldalára lehetett írni, és a kódex formájú könyv alkalmas volt arra, hogy az olvasó csak a tetszőleges részeket lapozza fel. A barbárok által fenyegetett birodalomban, egy válságokkal terhelt korban olyan új, forradalmi adathordozó született, amelynek a jelentőségét akkoriban egyáltalán nem ismerték fel. Őket a szükség kényszerítette a kódexek “felfedezésére”, mert kellett egy olyan alapanyag, amely olcsóbb mint a méregdrága papirusz.
Új írásmód
A könyv következő reformja Nagy Károly birodalmában történt. A tours-i szerzetesek scriptoriumában (a kolostor másolóműhelye) született meg az Alkuin által kidolgozott Karoling-minuszkula. Ez egy új írásrendszer volt, amelyben már elkülönültek egymástól a szavak, megkönnyítve ezzel a halk olvasást, és megjelent a központozás (írásjelek) egy kezdetleges formája is. A reform jelentősége abban állt, hogy könnyebben olvashatóvá vált a szöveg. Erre különösen szükségük volt a korabeli olvasóknak, nekik ugyanis a latin már nem volt az anyanyelvük.
Így készül a kódex
A könyveket egészen a XI. századig szinte kizárólag monostorokban, rendházakban állítottak elő. A pergamen készítése több hónapot vett igénybe. A bőr előkészítése a kolostor egy kifejezetten erre a célra szolgáló műhelyében történt: a bőrt mészfürdőbe áztatták, letisztították, levakarták róla a szőr- és húsnyomokat. Aztán lapokra vágták, ami a scriptóiumba került, és itt fejezték be az előkészítési folyamatot. A másoló szerzetes kaparóval tovább tisztítja a pergament, majd habkővel ledörzsölte a bőr felületét. Mivel a pergamen igen drága volt, a másolók gyakran használtak fel régebbi, már megírt pergameneket úgy, hogy egy éjszakára tejbe áztatták, utána habkővel és krétával viszonylag könnyen letörölhető volt a korábbi írás.
A munka következő fázisa a pergamen előkészítése volt a másolásra: a szerzetesek grafitceruzával vagy karcolótűvel elővonalazták a margókat, meghúzták a sorokat. Ekkor készítették elő a helyet a miniatúráknak vagy más illusztrációknak is. Ezek után pedig jöhetett a másolás. Az íráshoz, díszítéshez elengedhetetlenül szükséges volt az okuláré használata. Ismerünk olyan kéziratokat, amelyek olyan apró betűkkel íródtak, hogy a kötéstáblában már előre kialakítottak egy mélyedést, amelyben az olvasók majd a okuláréjukat tarthatják.
A könyvszerkesztés
A középkori kéziratok általában – a Biblia pedig mindig – két vagy négy hasábos oldalakból áll. (A Bibliát a mai napig ilyen formában adják ki.) A IX. században kezdett terjedni, hogy a szöveg mellett a margón a készítők helyet hagytak a kommentároknak. A középkori kéziratokban nem találunk címlapot, nem ismerjük a szerző nevét, sem a másolás dátumát, helyét. Az új fejezeteket nagyalakú iniciálékkal díszítették, díszes betűkkel vagy az első sorok kiemelésével jelezték. A könyvek díszítését, ennek fázisait a kolostorban különböző “szakemberek” végezték. A műveleteket a műhelyfőnök irányította. A szerzetesek először meghúzták a szegélyeket, majd megrajzolták a motívumokat grafitceruzával, amelyet ezt követően tintával kiszíneztek.
Az írnokok munkájáról számos ábrázolás maradt ránk. Az írnokok egy előredöntött pulpitusra hajolva dolgoztak, kezük ügyében pedig ott sorakoztak a polcokon vagy zárható szekrényekben a könyvek. Oldalt egy kis asztalkán találhatjuk a másoló szerszámait, a különböző tinták szaruból készült tárolóit. A pulpitus feletti lehajtható táblácskán hevert a másolandó kézirat.
A megírt lapokat aztán bőrszalagokkal fatáblák közé rögzítették, a fatáblát gyakran bőrbe kötötték. Az így létrejövő könyvek igen súlyos példányok voltak, így aztán nem is úgy olvasták őket, ahogy mi tesszük a mai könyvekkel. Olvasás során ismét pulpitusra helyezik, mert nehéz lenne órákon át kézben tartani a több kilós kódexeket. Mivel az elkészült könyvek igen drágák voltak, gyakran lánccal rögzítették őket a könyvespolcokhoz.
Készülj velem az emelt töri érettségire!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!
Forrás: Frédéric Barbier: A könyv története