Így halnak meg a diktátorok
Jó lenne azt mondani, hogy minden diktátort elűznek a hatalomból, majd jól megbüntetik őket. Ez azonban sajnos nem minden esetben történik így. Többségük ágyban, hosszú betegség után hal meg, és csak néhányan vannak, akiket valóban kivégeznek.
Sztálin ötnapos haldoklása
1953. február 28-ának estéje a szokásos módon zajlott Sztálin Kuncevóban található dácsájában. Aznap este Sztálin a főrangú pártfunkcionáriusaival együtt egy mozielőadáson vett részt Moszkvában, majd együtt tértek vissza Kuncevóba, ahol kitűnő vacsora és remek grúz borok várták őket. Hajnali 4 óra körül Sztálin kikísérte a vendégeit, majd visszatért a szobájába, és elbocsátotta az őröket.
Másnap az őrség hiába várta, hogy a vörös cár szólítsa őket, hívás nélkül pedig nem mertek benyitni Sztálin szobájába. Már este 10 óra volt, amikor a testőrök parancsnoka mégis úgy döntött, hogy belép az ebédlőbe. Sztálin trikóban feküt a szőnyegen. Még életben volt, de beszélni nem tudott. Gyorsan a díványra fektették, de a diktatúrában szocializálódott emberek nem mertek egyéni döntéseket hozni, így ahelyett hogy azonnal orvost hívtak volna, az őrség parancsnoka a közvetlen felettesét hívta fel az Állambiztonsági Minisztériumban. Ő sem mert cselekedni, ezért telefonon értesítette Beriját és Malenkovot, ők pedig szóltak Hruscsovnak és Bulganyinnak. Végül Berija azt az utasítást adta, hogy semmit se tegyenek addig, amíg ő meg nem érkezik Kuncevóba.
Hajnali 3-kor, több mint 20 órával a rosszullét után, Berija és Malenkov megjelentek Sztálin ágy mellett. Úgy látták, hogy a beteg mélyen alszik, és nem tartották szükségesnek, hogy zavarják őt orvosi vizsgálatokkal. Berija számára ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Sztálin nem fog felépülni, ha nem kap orvosi segítséget. A négy fő pártfunkcionárius a következő három napon hosszasan alkudoztak arról, hogyan fogják egymás között a hatalmat megosztani. A kuncevói őrségnek és személyzetnek pedig megparancsolták, hogy a történtekről mélyen hallgassanak, és hagyják pihenni Sztálin elvtársat.
Végül aztán mégis engedtek az egyre jobban nyugtalankodó őrségnek, és március 3-án reggel 7 órakor orvosokat hívtak a beteghez. A félelemtől rettegő doktorok alaposan megvizsgálták Sztálint. A diagnózis súlyos volt: a vezető bal agyféltekéjét súlyos vérzés érte, testének jobb fele lebénult. Beöntést adtak neki, és a bal füle mögé piócát helyeztek…
A háttérben pedig elkezdődött a hatalom átrendeződése és az osztozkodás. A közvéleményt már március 4-én tájékoztatták vezérük betegségéről, és március 5-én reggel pedig a haláláról. A „népek atyja” milliók megkönnyebbülésére végre kilehelte a lelkét. Testét a Vörös téri mauzóleumba szállították, ahol Lenin mellé helyezték el.
Franco hosszú haláltusája
Hasonlóan hosszú haláltusában volt része a spanyol diktátornak, Francónak is.
1975. október 17-én a madridi minisztertanácsi ülésen a Spanyol Szahara ügye szerepelt napirenden, és Franco mindenképp jelen akart lenni, mert nyugtalanította a függetlenségre törekvő gyarmat jövője. Előző éjszaka ugyan rosszul volt, orvosai szerint koszorúér elégtelenségre utaló tünetei voltak. A doktorok pihenést, nyugalmat írtak elő, de a vezető nem hallgatott rájuk. Mellkasára elektródákat erősítettek, és az orvosok a tanácsterem melletti helyiségből figyelték Franco állapotát. Alig 15 perc telt el az ülésből, amikor Franco rosszul lett. Az orvosok közbe akartak lépni, de nem engedték be őket az ülésterembe, mert nem akarták, hogy kiszivárogjon a vezér betegsége. Francónak sikerült segítség nélkül, egyenes testtartással elhagynia a termet, miközben erős fájdalommal járó szívgörcse volt.
Október 22-én újabb roham következett be, két nappal később pedig hordozható művesére kötötték, és vérátömlesztést kapott az amúgy előrehaladott Parkinson-kórtól szenvedő diktátor. Az orvosok és a környezet mindent elkövetett, hogy a 82 éves kínlódó öregembert életben tartsa. Betegágyánál az ország legkiválóbb orvosai sürgölődtek.
A háttérben itt is ment a különböző érdekcsoportok harca, és az egyik tábor körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz, hogy a diktátort életben kell tartani mindaddig, amíg nem találnak megoldást az utódlásra. 1975 novemberében egy hét alatt három műtétet is végrehajtottak Francón, és a gyomrának nagyobb részét eltávolították. A diktátor lánya könyörgött az orvos férjének, hogy hagyja végre meghalni az apját. November 17-én éjjel súlyos gyomorvérzés lépett fel a betegnél, és az orvosok úgy határoztak, hogy hibernálják a haldoklót, és a testhőmérsékletét 33 fokra csökkentik. A külvilág ebből az egészből mit sem sejtett. Végül november 20-án engedték meghalni, azon a napon, amelyen 39 évvel korábban a köztársaságiak a polgárháborúban a falangista Primo de Riverát kivégezték. A temetésen egyetlen jelentősebb európai államfő sem vett részt, csak a chilei diktátor, Augusto Pinochet.
Forrás: Fortepan – Sütő András örökösei
A Ceausescu házaspár kivégzése
Néha úgy alakul a történelem, hogy a diktátorokat mégis kivégzik. Így járt 1989 karácsonyán a véres kezű román diktátor és a felesége is. Nemzetközi és a hazai történések is elősegítették a bukását. A szomszédos szocialista országokban békésen lezajló változások, a Szovjetunió gorbacsovi megújítása a temesvári tüntetések mind elősegítették, hogy a Ceausescu házaspárral 1989 karácsonyán egy sortűz végzett.
A hetvenes évei elején járó paranoiás Conducator ekkor már senkiben sem bízott a feleségén, Elenán kívül, ugyanakkor egyáltalán nem jól mérte fel a saját országában az erőviszonyokat. December 21-én az általa összehívott gyűlésen kifütyülték beszéd közben.
December 22-én a hadügyminiszter szíven lőtt magát, a román hadsereg pedig Stanculescu vezetésével a forradalmárok oldalára állt. Ezen a napon a diktátor és felesége helikopteren próbálták elhagyni az országot. Végül nem sikerült eljutniuk Bulgáriába, gépük egy olajváros, Trigovistje mellett egy mezőn szállt le a 7-es számú főút mentén. Egy állami gazdaság vezetője a főkönyvelőjével és egy pénztárosnővel épp a közeli kisvárosból tartottak hazafelé egy traktoron, amikor megpillantották az elegánsan öltözött idős párt az út mellett. Végül nem ők, hanem egy autó veszi fel őket, és egy légvédelmi egység kaszárnyájában kötnek ki, ahol őrizetbe veszik a diktátor házaspárt.
Másnap Ceausescu mindent elkövet, hogy kiszabaduljanak: fenyegetőzik, pénzt ígér a fogvatartóinak, ám ekkor már reménytelen a helyzetük. Az idős párt egy zárt kocsiban épületből épületbe szállítják a laktanyán belül, nehogy valaki lincseléssel vagy a kiszabadításukkal próbálkozzon.
A sorsuk végül december 24-én dőlt el, amikor a Nemzeti Megmentési Front a per mellett döntött. Sebtében törtvényszéket állítottak fel, és a katonai ügyészség ügyésze december 25-ére el is készítette a vádiratot. A vádak: népirtás, emberiség elleni bűntett, a nemzetgazdaság tönkretétele. Az ítélet csakis halálbüntetés lehetett. A bíróság törvényességét a vádlottak nem ismerték el, ahogy az ellenük felhozott vádakat is tagadták. Az öttagú bíróság egyöntetűen halálra ítélte a két vádlottat, és az ítéletet még aznap végre is hajtották az épület udvarán.
A kivégzést olyan gyorsan bonyolították le, hogy a tárgyalás egészét rögzítő tévé stábnak nem maradt ideje az áramellátást biztosítani a külső helyszínen. Bár a kivégzést így is felvették egy kamerával, a nyilvánosság elé került felvételekből maga a kivégzés és az azt követő néhány perc hiányzik.
A holttesteket álnéven temették el a ghenceai temetőben, nehogy meggyalázzák őket.
Most ugyan csak három példát hoztam, az a jó hír, hogy bármekkora diktátor legyen is valaki, egy dolog egészen biztos: előbb vagy utóbb meg fog halni.
KATTINTS A LINKRE!