Emelt Töri Érettségi

Így báloztak szépanyáink

A 19. században fiatal lányok, de idősebb asszonyok is nagy izgatottsággal készültek az év legfontosabb időszakára: a báli szezonra. A hosszas készülődés után végre elérkezett a nagy nap: a hölgyek kicsinosítva, felékszerezve, kipirult arccal beszálltak a kocsikba, és elindultak a bálba.

A vendéglátó házban libériás inasok fogadták őket, elvették a kabátokat, bekísérték a vendégeket a bálterembe. A bejáratnál a hölgyek magukhoz vették a rendezők által előre elkészített táncrendet és egy aprócska ceruzát, amellyel a felsorolt táncok mellé beírhatták, hogy kivel szeretnék táncolni.

Táncrend

A táncrendet egy vékony zsinórral a lányok a ruhájuk övéhez vagy a legyezőjükhöz tudták rögzíteni, így mindig kéznél volt, amikor egy-egy fiatalember melléjük lépett, és illedelmesen engedélyt kért egy-egy táncra. Fontos jelzésértéke volt, hogy a lány kit melyik táncra jegyzett be. A táncok királynője a keringő volt, boldog lehetett az az ifjú, aki szíve hölgyével táncolhatta. Ha a lánynak nem volt kedvére való a fiatalember, nyugodtan elutasíthatta azzal, hogy betelt a táncrendje. A beígért táncot viszont azzal a fiúval kellett táncolni, akinek odaígérte. A fiatalembereknek kötelességük volt minden rokon és ismerős lányt felkérni. Az okos nő rengeteg jelzést adhatott a kiszemelt fiatalembernek azzal, hogy melyik táncot ígérte neki, illetve hogy hány táncot táncolt vele. A táncrendet aztán a lányok emlékként megőrizték.

Igazi vetélkedés alakult ki a bálszervezők körében, hogy ki tud ötletesebb és szebb táncrendet készíttetni. Az újságok báli leírásának a táncrend bemutatása is része volt – már csak ezért is igyekeztek.

A báli menü

A bálokon a jó hangulatához hozzátartozott a sokfogásos vacsora is. Az alap a hét fogásos menü volt, de nem ritkán ez 14 fogásig is felkúszhatott. Természetesen készültek menükártyák – franciául és németül, hála a külföldi mesterszakácsoknak, akik az arisztokratáinknál dolgoztak. A menüsor hidegtálakkal indult, majd következtek a levesek, malacsült és vadételek, szárnyasok, halak. Ezeket általában vegyestálak formájában szolgálták fel köretekkel, salátákkal. A menüt édességek zárták: rétesek, torták, teasütemények, és az elmaradhatatlan farsangi fánk.

Az italválaszték sem szűkösebb: aperitifek, keserű likőrök, a nehéz húsok leöblítésére egy-egy fajta fehér és vörös bor, illetve Törley hazájában pezsgő.

Ha most irigykedni kezdesz, hogy de jó is lehetett végigenni a menüsort, megemlítem, hogy a lányok rendszerint alaposan beszorított fűzőben ülték végig a vacsorát, és nem igazán fért beléjük a sok finom étel…

A báli illem

A báli illem alapja, hogy táncolni minden lánynak és fiatalembernek tudnia kellett. A jó táncos szívesen látott vendég volt minden estélyen, míg a rossz táncostól féltek mint az ördögtől. A másik alapszabály a hölgyek viselkedésére vonatkozott: bálba a lányok anyjukkal vagy gardedámmal mehettek, és ülőhelyük az ő székük előtt volt, hogy az idősebbek szemmel tarthassák a viselkedésüket.

A bálokon kilenc-tíz óra körül volt szokás megjelenni. A vacsora általában az első táncos kör lezárulása után, éjfél tájékán következett. A férfiembernek engedélyt kellett kérnie a hölgytől, ha mellé akart ülni a vacsoraasztalnál, majd a vacsora után az első tánc azt az urat illette, aki a lánytól balra ült.

A lánynak figyelnie kellett arra, hogy egyetlen fiatalemberrel se táncoljon túl sokat, mert megszólták érte. Sem a férfiaknak, sem a nőknek nem illett kesztyű nélkül táncolni. Egy-egy forduló után mindkét fél apró meghajlással köszönte meg a táncot, és a fiatalemberek visszavezették a lányt az anyához.

Bár a bálok a házassági piac színterei voltak, az ismerkedésnek komoly szabályai voltak. Senki nem mutatkozhatott be senkinek csak úgy. Vagy egy ismerőst vagy a bál rendezőit kellett megkérni arra, hogy egy fiatalembert bemutasson egy hölgynek. Az újonnan bemutatott ismerőssel nem volt szokás hosszas beszédbe elegyedni.

A lányoknak különösen kellett figyelniük a viselkedésükre, mert könnyen megszólhattak őket, és ezzel a jó hírüket kockáztatták. A viselkedésük legfontosabb elve a tartózkodás volt: ne nevessen sokat, ne beszéljen hosszasan, és ne mozogjon túl élénken. És az sem volt ildomos, ha a neki tetsző fiatalemberrel elkülönült a társaságtól.

Hogy ennyi illemszabály között mégis hogy köttettek forróbb ismeretségek? Nos, erre szolgált a legyező-nyelv, amely afféle titkos nyelvként működött a fiatalok között, és lazán kijátszható volt a mama, aki úgyis a lányok háta mögött ült.

Nézd meg, hogyan készülhetsz velem a töri érettségire!

Forrás: Fábri Anna: A művelt és udvarias ember