Gazdag lovagok lakomája
A kosztümös filmekből tudjuk, hogy a lovagi tornák után vagy egy-egy eljegyzésen, esküvőn a lovagkorban nagy lakomákat tartottak az urak, királyok. De vajon hogyan mulattak ezeken a nagy vacsorákon? Gyere velem egy 13. századi gazdag úr lakomájára!
A nagy terem
Az érett középkorban már állnak a kőből épült várak, ahol a legszebb helyiség a díszterem. A falakat gyakran díszítik kárpitokkal, szőnyegekkel, amelyek mintarabjait a keresztes lovagok hozták Keletről. Ami a padlót illeti, továbbra is „természetes növényi szőnyeget” használnak: úgymint szalma, virág vagy leveles ágak. Ez a szokás a kora középkor óta nem változott. A természethez való vonzódásuk megnyilvánul abban is, hogy a vendégek virágkoszorút viselnek a fejükön minden lehetséges alkalommal.
Díszvacsorákon behoznak egy míves tálalószekrényt a díszterembe, és erre rakják ki az arany- és ezüstedényeket, az ékszereket és a vár kincseit. Tulajdonképpen a bankszámlájukat teszik közszemlére a vendéglátók, és bár szeretik, tisztelik a vendégeiket, de nem bíznak bennük, így tisztek és poroszlók állnak a kincsek mellett.
Az asztalok még kecskelábakra állított deszkák, ha sok a vendég szögletes patkó alakban állítják fel őket. A vendégek csak a patkó egyik oldalán ülnek, a patkó köze a felszolgálás számára szabadon marad. A vendégek rendszerint párnázott padokon ülnek, csak az előkelő vendégek kapnak mívesen faragott karosszéket. Ha a vendég uralkodó, akkor baldachin alá ültetik.
Most már letakarják az asztalt nagy fehér terítőkkel, és ráteszik a dísztálakat, néhány értékes kupát, fedett tányérokat, tojástartót, cukortartót, rekeszes dobozt az asztali fűszerek számára, víztartó edényt illatosított vízzel a kézmosáshoz. Még a lakoma kezdete előtt kiteszik mindezt, hogy a vendégek megcsodálhassák. Valamennyi tárgy aranyból, ezüstből, kristályból készült. Fényűző pompájuk ellentétben áll az asztalnál használt edényekkel: a tálacskákkal és a húsvágó deszkákkal, amelyeket a korábbi századokban is használtak.
A felszolgálás
Az urak kiszolgálását nem alantas szolgák, hanem a nemesi származású lovagjelöltek, a fegyvernökök végzik. Általában ők hordozzák a lovag pajzsát, de étkezések alkalmával ők végzik a hús felszeletelését. Ezt mi most lehet, hogy alantas munkának érezzük, de akkoriban ez megtiszteltetésnek számított. Minden asztalnoknak volt egy finom, csodálatosan megmunkált kése, amire úgy vigyázott, mint a szeme fényére. Ezzel felszeletelték a nagy közös húsokat, és a rátették a tányérnak használt kenyérre. Így a királynak vagy a fejedelemnek nem is kellett a tálba nyúlnia. A húsok felszeletelésének természetesen szigorú szabályai voltak. Az előkelő vendégek és nagyurak a szárnyas fejét, nyakát, szárnyát és combját kapták, a többi – a maradék – az alacsonyabb rangú vendégek asztalán landolt.
A felszolgálást segítették persze alacsonyabb rangú nemesek is. Ők hordják a fogásokat, kínálják a kenyeret, italt, és ők takarítják le az asztalt a lakoma végeztével.
A buli
A középkorban is megadták a módját az étkezésnek, és gondosan ügyeltek a részletekre. Fontos volt, hogy az apródok, nemesi asztalnokok látványos öltözéket viseljenek, és egy igazi lakomáról nem hiányozhattak a bohócok, zenészek, énekesek sem. A lakoma rendszerint táncmulatsággal végződött. Sokat lehetne mesélni a lovagok táncairól, amelyek egyáltalán nem hasonlítottak a mi táncainkhoz, hiszen a népi táncokból és az udvari viselkedés szabályaiból kölcsönözték az elemeiket. A legtöbbre tartott tánc a carole, amit a férfiak, nők közösen, körben táncolnak. Néha persze eldurvult a lakoma, és akkor már vaskosabb tréfákkal szórakoztatták magukat az urak: például liszttel, szurokkal szórják be egymást, vagy vízzel fröcskölik le a ruhaderekat. (Hol van ez a római lakomák kicsapongásaitól!)
Érdemes volt kivárni a lakoma végét, mert a vendéglátó rendszerint értékes ajándékot adott a vendégeinek. Aminek persze gyakran az lett a vége, hogy a vendéglátó eladósodott és tönkrement.