Furcsa fürdőzési szokások régi korokból – így mosakodtak őseink
Amikor történelmi témájú filmet nézünk, elámulunk a csodás ruhákon, a kastélyok fényűző luxusán, a hölgyek pompás hajkölteményein. Ám hálát adhatunk azért, hogy a filmek a korabeli szagokat nem közvetítik. Ugyanis az előttünk járó nemzedékek egészen másként értelmezték a tisztaság fogalmát mint mi. És ennek bizony igencsak szagos következményei voltak.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.172
Ókori tisztaság
Köztudott, hogy az ókori görögök, rómaiak, zsidók komoly tisztálkodási kultúrát alakítottak ki. Rómában a közfürdők a társadalmi élet szerves részei voltak, és az eredetileg tisztálkodásra szolgáló intézmények idővel valóságos wellness-központokká alakultak, ahol a mosdás, masszázs mellett társasági élet folyt: üzletek, politikai alkuk is köttettek. A tisztálkodás fontosságát jelzi, hogy a birodalom bukása tájékán csak Rómában nagyjából ezer közfürdő működött.
Mocskos középkor?
Az Európába beáramló barbárok és az erkölcsös keresztények számtalan antik kincset elpusztítottak, és bár a keresztény etika tényleg elítélte a meztelenkedést, a test kényeztetését, azért a fürdőkultúra még jó ideig része volt a középkornak. A legtöbb nagyvárosban fennmaradt a közfürdők rendszere, ahol a városlakó polgár lemoshatta magáról a piszkot. Persze azért nagy luxusra ne gondoljunk! Nyoma sincs már a római fürdők medencéinek! Van viszont hatalmas fakád, amit jó alaposan kibéleltek erős vászonlepedőkkel, hogy a szálka fel ne sértse a vendég ülepét. A kádba tűzön felmelegített vizet hordtak dézsaszámra, és általában kikiáltó hirdette ki a városban, hogy az adott fürdő éppen készen áll a vendégek fogadására. Egy valamiben azonban a középkori fürdőházak hasonlítottak római elődeikre: a szerelemre éhes férfiak jó pénzért találhattak itt szolgálatra kész prostituáltakat. Nem véletlen hát, hogy az egyház a bűn és a fertő melegágyaként tekintett a fürdőházakra, és mindenféle módon korlátozni próbálta működésüket.
A nemesség tagjai a közfürdők helyett inkább otthon intézték a tisztálkodást. Mivel az óriási kád meleg vízzel való feltöltése hatalmas munka volt, ezért erre csak ritkán került sor, és ilyenkor megmártózott az egész család, sőt még a cselédség is. Az volt a szokás, hogy először lefürödtek a család férfi tagjai, majd a férfi cselédek, aztán következtek a nemes hölgyek, a cselédlányok, és legvégül a gyerekek, csecsemők.
Amikor másként értelmezték a tisztaságot
A XV. századra Európa-szerte bezártak a közfürdők, és a családok is egyre ritkábban fürödtek. Hogy miért? Mert a korabeli orvostudomány úgy tartotta, hogy a pestis és a szifilisz okozója a miazma, ami a levegőn és a vízen keresztül jut be a kitágult pórusokon keresztül az emberi szervezetbe. És mikor tágulnak ki a pórusok? Igen, fürdés közben. A megoldás tehát, hogy nem, vagy csak a lehető legritkább esetben kell fürödni. Orvosi tanácsra a XV. századtól kezdve az emberek csak a kezüket és arcukat mosták meg reggelente. Ennek tárgyi bizonyítékaként rengeteg gyönyörű porcelán tálka és kancsó maradt fenn, amelyeket a nemesi és polgári családok tagjai a hálószobájukban tároltak. És még valami fontosat megtettek az egészségük védelmében: általában napi rendszerességgel cserélték az alsóruhájukat, mert úgy vélték, hogy a tiszta lenvászon ing megvédi a bőrüket a káros miazmáktól. Ennek a furcsa módon értelmezett tisztálkodási eljárásnak aztán az lett a következménye, hogy úr és paraszt igen ritkán, jó ha évente egyszer fürdött. Vagyis terjengeni kezdtek a szagok, amelyeket a franciák parfümök használatával igyekeztek elnyomni. I. Erzsébetről furcsálkodva jegyezték le, hogy havonta lefürdött.
Forrás: Fortepan
Tisztuló 19. század
A 19. században ismét elkezdtek mosakodni az emberek. Angliában például már itt-ott megjelent a William Fewetham által 1822-ben szabadalmaztatott zuhanykabin, ami úgy működött, hogy néhány vödör meleg vízzel feltöltötték a tartályát, majd az ember beállt a zuhany alá, megrántott egy kis zsinórt, ami apró adagokban a nyakába zúdította a vizet. Majd egy elmés szivattyú ugyanezt a (használt) vizet visszapumpálta a felső tartályba, és ismét lehetett használni a tartály kihűlt, (koszos) tartalmát. Idővel aztán megjelent a csatornázás a nagyobb városokban, de a 19. század végén még ritkaságszámba ment a fürdőszoba beépítése a házakba. Még a 20. század közepén is az alsó-középosztály inkább bádoglavórokból lötykölte magára a vizet, ha mosakodni akart. Persze a gyakoriságot továbbra sem vitték túlzásba: a heti egyszeri fürdőzés, kétheti hajmosás bőven megfelelt a többségnek. A fürdőzés helyszíne általában a konyha vagy a fűtött szoba volt.
A 20. században a nagyvárosi polgár lakásokban azonban fokozatosan megjelenik a káddal, mosdóval ellátott fürdőszoba. A polgári erény, nevelés része volt, hogy a gyerekeket reggelente hideg vizes mosdásra kényszerítették, mert ezzel akarták a jellemüket fejleszteni. Esténként pedig jöhetett a “nagyobb” mosdás: az arc, felsőtest (nyak, hónalj) megtisztítása és a fogmosás. A teljes testet érintő fürdés még a polgári családokban is hetente történt, és itt is előfordult, hogy az egyszer megtöltött kádban szépen sorban megfürdött az egész család.
Készülj velem ONLINE az emelt töri érettségire!
Készülj VIDEÓK ÉS KIDOLGOZOTT TÉTELEK SEGÍTSÉGÉVEL a töri érettségire!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen új bejegyzésről sem!