Emelt Töri Érettségi

Ezért kellett Jézusnak meghalnia

Húsvét közeledtével egyértelműnek vesszük, hogy mindent tudunk a keresztények legnagyobb ünnepéről. De vajon tényleg így van? Azt például tudod, hogy miért feszítették keresztre Jézust? Milyen indokokkal és kik mondták ki a halálos ítéletet? Kevesen tudják például, hogy Jézus elítélése igazi koncepciós per volt.

Jézust így vagy úgy, de el kell ítélni!

Jézus születése és halála idején Júdea a Római Birodalom egyik provinciája volt. Ez azt jelentette, hogy bármilyen vezető tisztséget zsidó ember csak római jóváhagyással tölthetett be, és feltétel volt az is, hogy jó kapcsolatot ápoljon a rómaiakkal. Nagy Heródes is római engedéllyel lehetett csak a zsidók királya, és a megszállókkal való barátsága miatt uralkodása alatt lázadásokkal, békétlenséggel kellett számolnia.

Heródeshez hasonlóan a zsidó főpap és a főemberek is csak Róma engedélyével birtokolhatták kiváltságaikat, amelyek nem kevés bevételt hoztak nekik. Ők egyfajta hintapolitikára kényszerültek: a zsidó nép felé eljátszották, hogy mennyire utálják a rómaiakat, miközben pedig minden Róma ellenes megnyilvánulást igyekeztek gyökerestül kiirtani.

Jézus megjelenése és népszerűsége ezt a nagyon kényes egyensúlyt veszélyeztette. A gyógyító és csodákat tevő tanítót egyre többen követték, és tartották Messiásnak. Ez utóbbi a papok számára azért tűnt igen veszélyesnek, mert a zsidó nép nagy várakozással tekintett egy harcos Messiás eljövetelére, aki végre kiűzi a megszállókat. Egészen konkrétan a rómaiakat. Így aztán ahogy növekedett Jézus népszerűsége, úgy növekedett a zsidó vezetők félelme is. Végül odáig jutottak, ahhoz, hogy elkerüljenek egy biztos bukással fenyegető Róma ellenes lázadást, Jézust le kell tartóztatniuk, és el kell ítélniük. Lehetőleg gyorsan, és kizárólag törvényesen, hogy elkerüljék Jézus híveinek a lázadását. Nem volt könnyű megtalálniuk a legjobb megoldást.

Hamis tanúk

A főpapoknak meg kellett keresni az indokot Jézus letartóztatására, és lehetőleg valami olyan bűn miatt kellett őt elítélniük, ami miatt a rómaiak hajlandók lesznek őt halálra ítélni. Ugyanis a főpapi tanácsnak nem volt pallosjoga. Elítélni bárkit elítélhetett, de a kivégzéshez a rómaiak engedélye kellett. A dolgot tovább nehezítette, hogy közeledett a zsidók legnagyobb ünnepe, a páska (az Egyiptomból való kivonulást ünnepelték), amikor zsidók ezrei vándoroltak Jeruzsálembe, hogy megüljék a páska vacsorát. A nagy tömeg ebben a megszállt városban önmagában is veszélyes dolog, ráadásul tudták, hogy Jézus is ott van a tömegben. Tehát nagyon gyorsan, pár nap alatt le kellett ürügyet kellett találniuk a letartóztatásához, el kellett őt ítélniük, megszerezni az engedélyt a kivégzéshez, és lehetőleg végre is kellett hajtatni az ítéletet a rómaiakkal.

Jézus elfogásával nem volt gond, Júdás segítségével könnyen azonosították őt a tömegben, majd Kajafás, a főpap házába vitték másnap reggel, ahol már megjelent a főpapi tanács, a szinedrion. A főpapok komolyan vették a feladatot, és hamis tanúkat állítottak elő, hogy a 12 halálos bűn közül, amit Mózes törvénye felsorol, legalább egyet Jézusra bizonyítsanak. A papi tanács a hamis prófétaság bűnét próbálta a vádlottra rábizonyítani, és azt, hogy le akarja rombolni a jeruzsálemi templomot. Csakhogy a tanács nem talált két tanút, aki ezt minden részletében egyezően bizonyítani tudta volna.

A per ezzel kis híján holtpontra jutott. Ekkor a főpap tett még egy kétségbeesett kísérletet, és megkérdezte Jézustól:

“Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!” (Mt 26,63)

Ha Jézus ekkor nem szól semmit, vége a pernek. Csakhogy a főpap éppen Jézus küldetésének lényegére kérdezett rá: Te vagy a Messiás?

És Jézus válaszolt, ráadásul nem is akárhogyan:

“Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.” (Mk 14,62)

Az “Én vagyok”– héberül egészen pontosan az a legszentebb isteni név, ami Isten önmegnevezése. Ezt zsidó embernek kiejteni a száján, istenkáromlás, amiért halál jár. Jézus ezt a szent nevet nem csak hogy kiejti, hanem önmagára alkalmazza, vagyis azt mondja ezzel, hogy én vagyok az Isten.

A főpap ekkor megszaggatja ruháját (mózesi előírás istenkáromlás hallatán), és ezzel a kezében van a legtökéletesebb indok Jézus elítéléséhez. A főpapi tanács egyhangúan megszavazza: a vádlott bűnös istenkáromlás vétségében, büntetése halál.

Pilátus nem akarja elítélni Jézust

Most már “csak” két akadályt kellett legyőzniük: meg kellett szerezniük Róma engedélyét az ítélet végrehajtásához, és el kellett érniük, hogy Róma is vétkesnek lássa Jézust. És ekkor került a képbe Poncius Pilátus, a római helytartó. Az ő ítéletére és segítségére volt szükség. Csakhogy a római jog szerint kizárólag olyan embert lehetett kivégezni, aki a római jogot szegte meg. A főpapi tanács tehát tudta, hogy a hamis prófétaság és az istenkáromlás vádjával nem fogják meghatni Pilátust. Ki kellett találniuk egy másik vádat, amit a római törvények is halállal büntetnek. A következőre jutottak:

“Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.” (Lk 23,2)

Az adófizetés megtagadása és az, hogy királynak mondja magát, már kimerítették az államrend elleni izgatás fogalmát, amit már a rómaiak is komolyan vettek, sőt halállal büntettek. Ráadásul Júdea tömegével állította elő a lázadókat, akik összegyűltek, és királyt választottak maguknak. Pilátus feladata helytartóként éppen az volt, hogy lesújtson rájuk. Egyébként is köztudott volt, hogy a helytartó nem különösebben kedveli a zsidókat. A papi tanács vádja tehát telitalálat volt, és bízhattak benne, hogy Pilátus elítéli a vádlottjukat.

Pilátusnak nem volt más választása, elindította az eljárást, és kihallgatta Jézust. Rögtön a lényegre tért:

“Te vagy a zsidók királya?” (Jn 18,33b)

Jézus őszintén válaszol, bár a királyság fogalma alatt ő egészen mást ért mint Pilátus:

“Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.” (Jn 18,36)

Pilátus tutira akart menni, és még egy kicsit faggatja Jézust, aki válaszolgat neki. Végül Pilátus oda lyukad ki, hogy ki tudja mi az igazság.

Mivel főbenjáró bűnről van szó egy kényes, ingatag, lázadásokkal teli politikai helyzetben, Pilátus nem akarja igazi meggyőződés nélkül elítélni Jézust.

Jézus Heródes előtt

Kimegy a zsidókhoz, és elmondja, ő nem talál semmi bűnt benne. A papi tanács, azonban köti az ebet a karóhoz:

“Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.” (Lk 23,5)

Pilátusnak ekkor remek ötlete támad: “Ja, hogy Gallileában is lázadást szít, nos, ez már nem az én asztalom, átküldöm Galilea helytartójához, Heródes Antipáshoz. Majd ő csinál vele valamit.” Nem kellett Jézust messzire vinni, mert Heródes is Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban, és köszönte, de ő sem kért ebből az ügyből. Így visszaküldte Jézust Pilátushoz.

“Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: megfenyítem tehát és elbocsátom.” (Lk 23,13-15)

És jött az újabb mentő ötlete:

“Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” (Jn 18,39)

Jézust vagy Barabást?

A tömeg azonban Jézus halálát, és egy rómaiak elleni lázadásért fogságban tartott Barabás nevű rab szabadon bocsátását követelte.

Hogy a nép miért Barabást választja? Mert ő felelt meg annak a harcos Messiás képnek, amit a tömeg elvárt. Ő volt az, aki ténylegesen tett is valamit azért, hogy megszabaduljanak a rómaiaktól. Jézustól inkább olyanokat hallottak, hogy szeresd az ellenségedet, és add meg a császárnak, ami a császáré. Ráadásul valószínű, hogy a zsidó papi tanács keze is benne volt a nép választásában.

Pilátus bizonyára rendkívül csalódott lehetett, de még mindig próbálkozik azzal, hogy kimásszon ebből a kényes ügyből. Elviteti, és megkorbácsoltatja Jézust, mert abban bízik, hogy ezzel kielégíti a tömeg vérszomját. Majd a vérző, megsebzett rabot töviskoronával a fején odaállítja a tömeg elé:

“Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!” (Jn 19,1-5)

Nem vagy a császár barátja!

A tömeg ekkor tovább követeli Jézus halálát:

“Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg.” (Jn 19,6-8)

Pilátus ekkor jön rá, hogy egy vallási ügybe keveredett. A zsidó főpapok pedig rátesznek a félelmére még egy lapáttal:

“Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (Jn 19,12b)

Ez itt már a legkomolyabb zsarolás. A “császár barátja” egy különleges és megtisztelő cím volt, és a birtokosa különféle kiváltságokat birtokolt. Ám ha a császár visszavonta a címet, az nem csak annyit jelentett, hogy nem vagy a barátom többé, hanem kifejezetten kegyvesztett lett az illető. Vagyis ha a zsidók beárulják őt a császárnak, hogy futni hagyott egy trónkövetelőt, akkor Pilátus igen rosszul jár – akár ki is végeztetheti Tiberius. Az üzenet ekkor már világos: valakinek meg kell halnia. Vagy Jézus, vagy Pilátus.

Pilátus ekkor dönt, és átadja Jézust a katonáknak.

Készülj velem ONLINE az emelt töri érettségire!

Készülj velem VIDEÓS TANANYAGOKKAL A TÖRI ÉRETTSÉGIRE!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz!