Életmód

Így éltek az Amerikába kivándorló magyarok

A XIX-XX. század fordulóján egymillió honfitársunk hagyta el a Monarchiát, hogy boldogulását Amerikában keresse. Angolul nem tudó zsellérek, cselédek az utolsó fillérjeiket összekuporgatva vonat- és hajójegyet váltottak, és elindultak egy ismeretlen világba. Az álmok azonban igen messze álltak a valóságtól. Már az utazás is gyötrelmes volt, az Egyesült Államok földjére lépni pedig akkoriban is tortúrát jelentett. A magyarok többsége gyárakban, bányákban kezdett dolgozni, kényelmetlen, szűkös lakhatási körülmények között. A többség kitartó munkával, állhatatossággal mégis megtalálta a számításait. Aki meg nem, az szégyenszemre visszavándorolt az óhazába.

Ilyen volt az élet a középkori egyetemeken

Nem könnyű mai fejjel elképzelni, milyen lehetett a középkori egyetemek világa könyvnyomtatás, villanyvilágítás nélkül. Arról nem is beszélve, hogy az akkori fiatalok mindent - egy már akkor is holt nyelven - latinul tanultak. Latinul magoltak, olvastak, vitatkoztak, majd elhagyva az egyetem épületeit, az anyanyelvünk diskuráltak iszogatás közben.

Ilyen volt lánynak lenni a náci Németországban

Amikor a II. világháború után nőket kérdeztek a náci Németországban töltött gyerekkorukról, a többség nem tudott magyarázatot adni arra, hogyan lelkesedhettek egy olyan szörnyű diktátorért mint Hitler. A visszaemlékezéseik során boldogan meséltek a menetelésekről, a zászlók lobogásáról, a tornabemutatókról és a rengeteg kirándulásról. Sokan életük legszebb időszakának tartják ezt a korszakot. Hogy történhetett mindez?

4 érdekesség, amit eddig nem tudtál a lovagokról

A lovagokról az iskolában azt tanítják, hogy hősies fickók voltak, akik harcoltak a hitükért, a hűbérurukért és szívük hölgyéért. A múzeumokban láthatjuk a mázsás páncélokat, hatalmas kardokat, és ámuldozunk, hogyan bírták ezt egyáltalán megemelni a lovagok. De vajon tényleg olyan nagyszerű és hősies dolog volt lovagnak lenni? Tényleg olyan nehezek voltak a korabeli páncélok és fegyverek?

A Führer doppingolt hadserege

A németek villámháborúja a második világháború kezdetén meglepte a világot. A Wehrmacht olyan tempóban hódította meg Franciaországot, amin még Hitlert is elcsodálkozott. Az őrülten gyors száguldást egy kicsi, metamfetamint tartalmazó tabletta segítette, ami ébren tartotta a katonákat akár három-négy napon keresztül is.

5 érdekesség, amit eddig biztosan nem tudtál a Szent Koronáról

A történelem órákon megtanultuk, hogy mennyire fontos a királyi hatalom elismerése szempontjából, hogy az adott királyt a Szent Koronával koronázták-e meg. De vajon miért ilyen fontos ez? Arról is keveset tudunk, hogyan alakult ki a felségjelvény mai formája. Íme öt - abszolút önkényesen - kiragadott érdekesség.

Ezt ettük a szocialista érában

A gulyáskommunizmus éveire a többség úgy emlékszik vissza mint az olcsó kenyér és a kétforintos krumplislángos időszakára, amikor mindenki kedvére jóllakhatott. Lehet, hogy a Kádár-korszak végére ez tényleg így alakult, ám az 1945 utáni első két évtizedben sokaknak nem jutott sem menyiségében, sem minőségében elegendő élelem az asztalára.

A középkori börtönök brutális világa

Egy-egy vár börtönében járva borzongva rácsodálkozunk, mennyire kegyetlenek és brutálisak voltak eleink, amikor a gonosztevőket vagy annak vélt embereket kellett büntetni. Valójában a legtöbb esetben már a korabeli tömlöcöket elviselni is gyakran felért egy kínzással, és ma egyetlen biztosító sem kötne biztosítást egy középkori, börtönbe vetett emberre.

Így teltek Ferenc József hétköznapjai

Az uralkodókról általában csak a történelemkönyvekben olvasunk, rendszerint azért, mert épp háborút indítottak, békét kötöttek, területeket veszítettek. Abba azonban ritkán gondolunk bele, hogy ők is emberek voltak: felkeltek, borotválkoztak, reggeliztek, wc-re mentek, utaztak, szórakoztak. Épp úgy, mint mi kevésbé kékvérűek. Kukkantsunk most be Ferenc József híresen puritán életébe, és nézzük meg, hogyan teltek a császár hétköznapjai!