Az első világháború után nyugat-európai mintára Budapesten is megjelent a modern nő: aki eldobta a fűzőt, diétázott, teniszezett, úszott, sminkelte magát, és ne adj' isten, még rúzst és körömlakkot is használt. Szépségét pedig a korzón és a tengerparton csillogtatta, és nagy örömmel járt divatbemutatókra, ahol manökenek mutatták be számára a legújabb, legmodernebb ruhadarabokat.
Voltak, akik kalandvágyból, mások a hitükhöz való ragaszkodásuk miatt vállalták azt a kalandos tengeri utazást a 17. században, ami átvezette őket az Újvilágba. Bár a korábbi utazóktól hallottak híreket, de valójában fogalmuk sem volt arról, hogyan vészelik át a csöppet sem biztonságos utazást az óceánon, és hogy mi vár rájuk azon a hatalmas, végtelennek tetsző érintetlen tájon Amerikában.
Az 1945 utáni időszak vezetőiről már a kommunista érában is köztudott volt, hogy kártyáztak, ittak, nőztek, a köztulajdonból gyarapították a magánvagyonukat, vadásztak, luxusvillákban éltek és gyakran visszaéltek a hatalmukkal. De vajon megbüntette őket a nép képviseletét hirdető központi hatalom?
Ritkán gondolunk bele, hogy a történelemkönyvekből ismert hírességek épp olyan emberek voltak mint mi: szerettek, gyűlöltek, gyerekeket nemzettek, gyászoltak. Kukkantsunk most bele I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna magánéletébe!
Kosztolányi Édes Annája óta tudjuk, hogy az előző századfordulón az úriasszonyok életének egyik legfontosabb kérdése a cselédmizéria volt. Arra panaszkodtak, hogy képtelenség rendes, tiszta, erkölcsös, szorgalmas cselédet találni. De vajon hogy nézett ki ez a kérdés a cselédek oldaláról?
A diktatúrák jellemzője, hogy az élet valamennyi területére beszivárognak: némelyik még a hálószobákban is szeretne diktálni. A náci diktatúra megpróbálta minél több gyermek nemzésére rávenni a német lakosságot.
Az 1960-70-és, sőt a 80-as évek szülöttei is emlékeznek még a Sokol rádióra, a walkmanre, ácsingóztak egy igazi Trapper farmerre, és hordtak iskolaköpenyt vagy szegedi papucsot. Ez a nemzedék az, aki csak pult alól jutott banánhoz, narancsból csak a kubait ismerte, és lelkesen gyűjtötte a szekrény tetején az üres sörös dobozokat.
Azt gondolhatnánk, hogy a turistáskodás minimum 19. századi találmány. De nem így van! A kíváncsiság már az ókor emberét is arra késztette, hogy felkeressen távoli nevezetességeket, pihenni, gyógyulni utazzon messzi fürdőkbe. Az ókori rómaiak gyakran keltek útra - akár utazási irodák szervezésében -, és útjuk során idegenvezetők, útikönyvek segítették őket.
Nehéz elképzelni, hogyan zajlott a mosakodás abban az időben, amikor még nem volt fürdőszoba, vezetékes víz és csatornázás. Pedig mindez egészen új találmány, a magyar falvak nagy részéhez ezek az újítások csak a II. világháború után érkeztek el. Addig a falusi lakosság éppen úgy mosakodott, ahogy ősei: reggelente egy kis cicamosdás, nagy mosakodás hetente, hajmosás kéthetente.
Amikor ellátogatunk egy középkori várba vagy kastélyba, általában nagyon keveset tudhatunk meg arról, milyen volt az ott lakók hétköznapi élete. Hogyan éltek, miként voltak berendezve a szobáik, hogyan fűtöttek, hol aludtak és mosakodtak? Most ennek jártam utána.