Diáknak lenni felemás érzés. Egyrészt szuper dolog a társakkal együtt lenni, másrészt bosszantó, hogy az iskolában tanárok is vannak, akik időnként számon kérnek. Nem volt ez másként régen sem. Nézzük meg, milyen volt elemi iskolás diáknak lenni a 17-18. századi Magyarországon!
A 19. században fiatal lányok, de idősebb asszonyok is nagy izgatottsággal készültek az év legfontosabb időszakára: a báli szezonra. A hosszas készülődés után végre elérkezett a nagy nap: a hölgyek kicsinosítva, felékszerezve, kipirult arccal beszálltak a kocsikba, és elindultak a bálba.
Vízkereszt elmúltával lassan belépünk a báli időszakba. Az úri közönség számára az év legizgalmasabb időszaka volt ez a 19. század végén. Tisztes matrónák és tizenéves fruskák készültek lázasan az első bálra, ahol az eladósorba lépő hölgyet bemutatták. Terveztek, ruhát próbáltak, táncrenden gondolkodtak, tele voltak vágyakkal, tervekkel, mert egy-egy ilyen bálon dőlhetett el a lányok sorsa.
Filmekből jól ismerjük a képet: fehér kesztyűs inasok suhannak nesztelenül a teát kortyolgató vendégek között. Az inasok bal kezében tálca csészével, tejszínes kannával, cukortartóval, a jobb karjukon egy másik aprósüteménnyel és papírvékony szendvicsekkel. Ha valaki belép a szalonba, az inas azonnal teával kínálja.
A Napkirály idején a külső – legalábbis a kiváltságosoknál – a jó modor jele volt. Éppen ezért minden magára valamit is adó úriember és úriasszony igyekezett a kor divatjának megfelelően krétafehér arcbőrt „előállítani”, és igazi haj híján rizsporos paróka-loknikat viselni.
A mai szinglik bizony néha vágyakozva gondolnak vissza azokra az időkre, amikor a házasság természetes állapot volt, és minden rokon, ismerős azon igyekezett, hogy kiházasítsa az eladósorba került lányt. Abba viszont ritkán gondolnak bele, hogy a 16-17.században a lányok jövendőbelijét az apjuk választotta ki a neki tetsző – leginkább vagyoni, rangbéli – szempontok alapján.
Párizs a maga 500 ezer lakosával ekkoriban Európa legnagyobb városa. Az először idelátogató falusiak megdöbbennek az utcán nyüzsgő sokaságtól. Ezt a rengeteg embert el is kellett szállásolni valahol…
Mint minden külföldi szokást, kezdetben a teázást is gyanakvással fogadták itthon, aztán mint minden Nyugatról jött újdonság, ez is divatossá vált a 19. század végére. Így esett, hogy a reformkor nagyjai már örömmel kortyolgatták a teát, miközben az ország nagy kérdéseiről gondolkodtak.
A francia forradalom nem csak a gondolkodásban hozott szabadságot, hanem a szexualitásban is. Napóleon hatalomra jutása után azonban fokozatosan visszaállt a régi erkölcs. Betiltották a pornográf kiadványokat, állami ellenőrzés alá vonták a nyilvánosházakat, és megpróbálták szabályozni, hogy mi történjen a hálószobákban.
Az 56-os forradalom képeit nézegetve talán már neked is feltűnt, hogy mennyire egyformán öltözködtek az emberek akkoriban: hosszú lódenkabát, micisapka, a nők fején kendő, a lábakon esetlen, bumfordi cipők. Az egyformaság oka ezúttal is a politikában keresendő.