Az első éjszaka joga
Vajon tényleg igaz, hogy a földesúrnak joga volt a kedvére való jobbágylányok szüzességét elvenni, ha azok megházasodtak?
Az első éjszaka jogának még neve is van: ius primae noctis. Latinul, ahogy egy igazi jogtörténeti fogalomhoz illik. Pedig a dolog nem más, mint legenda.
Képtelenség
Az első éjszaka joga valójában több szempontból is képtelenség. Ha belegondolunk a katolikus egyház mindent átható középkori hatalmába, és hozzátesszük mindazt, amit az egyház a házasság szentségéről tanít, könnyen beláthatjuk, hogy ilyen jog leírva soha nem létezhetett a keresztény középkorban. A katolikus tanítás szerint egy nő legfőbb erénye a szüzessége, ami kizárólag a férjet illette. Ráadásul az urak és a jobbágyok között olyan hatalmas szakadék tátongott, ami lehetetlenné tette, hogy egy ilyen szexuális kapcsolatot törvénybe foglaljanak.
Honnan ered mégis?
Valami eredete mégis kell hogy legyen a dolognak, ha már ennyire beivódott a köztudatba.
- A középkorban a földesúr élet és halál ura volt a jobbágy számára. Természetesen elképzelhető volt, hogy megkívánt egy-egy jobbágylányt, és ehhez nem kért engedélyt senkitől. Tehát efféle túlkapások simán megeshettek, és senki az ég világon ezért felelősségre nem vonta az uraságot.
- Létezett viszont két szokás, ami alapot adhatott a legenda kibontakozására. Az egyik szerint a házasulandó vőlegény pénzzel és itallal kárpótolta a többi falusi legényt, hiszen ők így eggyel kevesebb lányból választhattak. Illetve szokás volt az is, hogy ha egy lány idegen uradalombeli jobbágyhoz ment feleségül, akkor kárpótolni kellett a földbirtokost egy munkáskéz elvesztése miatt.
- A legenda első írásos nyoma a 16. században jelent meg. Egy skót történész tett említést egy bizonyos III. Evenus nevű skót királyról, aki állítólag élt ezzel a joggal. A dolog pici szépséghibája az, hogy a skótoknak nem volt ilyen nevű királyuk. A 15-16. századi szokásjogot rögzítő forrásokban szintén találkozhatunk ezzel a fogalommal, de ott inkább valamiféle házassági adóra utalnak vele. Még egy kis svájci faluban találták meg ezt a jogot írásba foglalva, de ott sem valószínű, hogy éltek volna vele.
Miért vált elterjedtté?
Ha ennyire bizonytalan az első éjszaka jogának eredete, valóságtartalma, akkor miért vált mégis ennyire elterjedtté? A felvilágosodás írói a ludasak a történetben, többek között Voltaire, aki a sötét középkor jobbágyi kiszolgáltatottságát akarta ezzel a rémmesével szemléltetni. Később Mark Twain is átveszi, sőt megjelenik az opera világában: például a Figaró házasságában vagy a Don Giovanniban. Innen aztán egyenes út vezet a közgondolkodáshoz.
Készülj velem az EMELT TÖRI ÉRETTSÉGIRE!
Készülj velem a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!
Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb történelmi érdekességeket olvashatsz!