5 végzetes hiba, ami miatt akár meg is bukhatsz az emelt töri érettségin
Tíz éve vizsgáztatok az emelt történelem szóbeli vizsgákon. Láttam már mindenfélét. Tökéletes húszperces feleleteket, és olyanokat is, amikor alig bírtuk ki, hogy ne nevessünk hangosan a vizsgázó átlátszó stiklijein vagy szóhasználatán. Most összegyűjtöttem egy csokorra való bakit, amit te ne kövess el a készülés során!
1. Megtanulják a „kidolgozott” szóbeli tételeket
Minden évben tavasszal kiadja egy szerzőpáros az arra az évre vonatkozó „kidolgozott” tételeket. Ez egy vékony könyvecske, amelyben mind a 30 témakört tételekre bontanak le, és minden tételről írnak egy oldalt. Ez ötletadónak remek, de nagyon sok diák azt hiszi, hogy elég ennyit tudnia. És ahelyett, hogy megtanulnák a négy tankönyvet, bemagolják ezt a könyvecskét. Nem egy vizsgázót láttam már a vizsgára érkezni ezzel a könyvvel. Ők vagy megbuktak, vagy éppen csak átcsúsztak.
2. Nem foglalkoznak a kiadott témakörökkel
Ők azt gondolják, hogy ezek a témakörök lefedik a négy év tananyagát. (Ebben mondjuk nem tévednek nagyon.) Azzal viszont nem számolnak, hogy a témakörökön belül vannak olyan tétel-lehetőségek, amelyekről a tankönyvek alig vagy egyáltalán nem írnak, és ennek utána kellene nézni, meg kellene tanulni. Tavalyelőtt májusban például egy vizsgázót mi tájékoztattunk arról, hogy az 1989-es alkotmány óta született egy új alaptörvény. Nagyon meg volt lepődve…
3. Nem tanultak meg szóban felelni
Pontosan tudom, hogy egy 30-35 fős osztályban nem felelhetsz minden héten. Így nincs más lehetőséged, mint hogy a saját felelősségedre magadtól tanulsz meg felelni. Ez épp olyan készség, mint a biciklizés. Minél többet gyakorlod, annál jobban megy. Azt javaslom, hogy tanulj hangosan, és mondj fel magadnak minden leckét! Hogy ez lassú, fárasztó és unalmas? Igen, tényleg az. De legalább megtanulsz beszélni, ami komolyan meg fog látszani a szóbeli pontjaidon.
4. Mások által kidolgozott tételekből tanulnak
Az egy újabb gyakori és nagy hiba. Találnak a neten kidolgozott tételeket, vagy kölcsönkapják az előző évben érettségizett barátaiktól. Aztán hogy ezekben mi van, csak a jó Isten tudja. Gyakoriak az elírások, tárgyi tévedések, gyakran hiányzik belőlük a lényeg. Ne tanulj más jegyzeteiből, hanem állítsd össze a saját tételvázlataidat! A készítés folyamata közben is tanulsz.
5. Rossz technikával tanulnak
Azt gondolják, hogy azzal, hogy újra meg újra elolvassák a négy törikönyvet, ezzel majd a fejükbe megy a tananyag. Ők azok, akik produkálnak egy szegényes feleletet, maguk is érzik, hogy ez gáz volt, de kifelé menet azt hajtogatják, hogy „de hát én annyit tanultam”. Lehet, hogy sokat ült a könyv fölött, de az nem volt hatékony. Ha szeretnéd megtudni, hogyan lehet hatékonyan tanulni, olvasd el az Emelt töri ABC című e-bookot!
Ne bízd a véletlenre! Kidolgoztam mind a 30 témakör legrázósabb részeit. Különös tekintettel azokra a témákra, amelyek egyáltalán nem szerepelnek a tankönyvedben.
Kattints! Szóbeli témakörök – kidolgozva