A középkori nők szépségpraktikái
Miről sugdolózhatnak a Bál után című kép nőalakjai? Ha nem férfiakról, akkor minden bizonnyal a legújabb szépségtrükkökről. A szépségért bizony már ükanyáink is hajlandóak voltak szenvedni, néha még az egészségüket, életüket is kockáztatni.
A büdös középkor
A középkor szépségideálja a tejfehér bőrű, meggypiros ajkú, keskeny, rajzolt szemöldökű, kicsi állú, magas homlokú, szűziesen vékony nő. Hosszú, aranyfényben játszó szőke haja pedig szinte a földet söpri. Természetesen nem minden nő rendelkezett a fenti adottságokkal, ezért, amit lehetett, mesterségesen javították. Arzénszulfid, oltatlan mész, sündisznó-hamu, denevérvér, méhszárny, higany, meztelencsiga nyála, dióolaj, kén, rebarbara és zöldgyík-főzet alkotta azt a kenőcsöt, amit az aranyfényű haj eléréséért használtak. A keresztes háborúk alatt aztán eltanulták az arab nőktől a henna használatát is. A 15. századból származik a pomádé (pomme= alma franciául) szó is, ami a saját nedvében párolt almából és fahéjból készült, és a hajtincsek illetve a frizura rögzítésére használták.
A tejfehér bőrt tojásfehérje pakolással érték el, a himlő és a pattanások okozta hegeket pedig különféle kencékkel próbálták halványítani. A fehér bőrért sokan nem átallották az érvágást is bevetni.
Szépség ide vagy oda, a fürdőzést nem igazán kedvelték a középkorban. A mosdás többnyire a kéz- és arcmosásban kimerült. Az előkelőbbek rózsaszirmokkal vagy más gyógynövényekkel illatosították a kancsónyi mosdóvizüket. Bár a szappanhasználat még nem volt gyakori, már léteztek szappankészítő céhek. Dezodorálás céljából pedig gyógynövényeket használtak, főleg izsópot és babérlevelet.
Szőrtelenítés középkori módra
A reneszánsz festmények hölgyeit sehol nem csúfítja egyetlen kandi szőrszál sem. Az 1500-as évekből számtalan olyan könyvecske maradt fenn, amely a női szépségápolás trükkjeit részletezi. Többek között a szőrtelenítésről is beszélnek. Egy ilyen könyvecske például arzén és mész összemelegítését és bőrre való felpakolását javasolja. Amikor a keverék égetni kezdi a bőrt (állítólag két Miatyánknyi idő szükséges ehhez), akkor meleg vízzel le kell mosni. A 16. században már más alapanyagokat javasoltak a szőrtelenítéshez: többek között disznózsírt, mustármagot, borókabogyót, ezt némely receptek megspékelték fecskéből készített főzettel. (Belegondolni se merek, hogyan nyertek a fecskéből főzetet.)
Egy kis aréznos púdert?
Erkölcsös hölgy a 12-13. században egyáltalán nem viselt sminket, mert ez a prostituáltak privilégiuma volt. A rosszlányok sáfrány és virágszirmok színét használva színezték az ajkaikat. Az erkölcsös hölgyek maximum méhviaszból készült ajakápolót használtak. Medici Katalin viszont meglátta a lehetőséget az utcalányok sminkjében, és divattá tette a make-up-ot. Az orcát míniummal kezdték pirosítani, és ólomtartalmú fehérítőporral sápasztani. A 19. században fedezték csak fel, hogy az ólom igen mérgező, addig az asszonyok lelkesen púderezték magukat vele. Volt azonban egy ennél durvább praktika is: akadtak, akik arzént vettek be, hogy elérjék bőrük érdekes ragyogását. Sőt volt olyan arzéntartalmú arcvíz is, amit kifejezetten a férjek legyilkolására terveztek. A nő felkente az arcára, majd hites urához törleszkedett. Állítólag hatszáz férjet tettek el így láb alól… De ez már az 1700-as évek sztorija…