Reneszánsz olasz csábítás
Itália nem csak a festészetben, szobrászatban, irodalomban hozott megújulást Európa számára, de a konyhaművészetben is éreztette a hatását. Még a híres francia konyha is éhes kutyusként nyomult az itáliai gasztronómia nyomába.
Forrás: pulcinellapasta.wordpress.com
Cukrászok Velencéből
1601-et írtak, amikor a franciaországi avignoni palotában Medici Mária királyné tiszteletére fogadást adtak. A dúsan megrakott asztalokat elborították a különböző állatokat, istenalakzatokat, ókori államférfiakat ábrázoló szobrok – cukorból. Mint tudjuk, Medici Mária Itáliából érkezett Franciaországba, hogy hozzámenjen IV. Henrikhez. A kíséretében bizonyára voltak szakácsok is, akik Velencéből hozták magukkal a cukorral való bánás művészetét. Velence ugyanis Keletről kapott nyerscukrot, és a cukorfinomítás fővárosa lett. A cukrászok fantáziáját pedig bizonyára megihlették a muránói üvegművesek.
Forrás: pulcinellapasta.wordpress.com
Az egyszerűség dicsérete
De nem csak a cukrászatot ajándékozták a reneszánsz itáliaiak Európának, hanem alapjaiban változtatták meg a gondolkodást arról, hogy mi számít ínyencségnek. Míg a korabeli európai uralkodók asztalain azt számított menőnek, ha minél többféle húst halmoznak nagy tornyokban egymásra, az itáliai ínyencek az egyszerű, tiszta ízekben lelték örömüket. Előételnek egy kis dinnye vagy saláta, aztán galambfióka vagy májból készült kolbászféleség, kecskesajt, gyümölcs. A francia királyné vendégei voltak az elsők, akik felfedezték a szárnyasokból készült gombócokat, a kakastaréjt, a velőt és az articsókát. Érkeztek továbbá újfajta édességek is Itáliából: mandulakrémek, milánói torták, majd az ínyencek szemfénye: a szarvasgomba. Szájkosárral ellátott sertések kezdték keresni ezt a kincset Franciaország-szerte, aztán ha megtalálták, hamu alatt megsütötték, vagy borban, olajban készítették el illatos fűszerekkel.
Az itáliaiak szívesen fejezték be az étkezést ízletes gyümölcsökkel, cseresznyével, szilvával, és mindenekelőtt dinnyével.
Forrás: russia-insider.com
Dinnyekultusz
Már az ókori Rómában ismerték a dinnyét, amelyet Perzsiából hoztak be. A népvándorlás után hosszú évszázadokra eltűnt ez a gyümölcs, és csak a 14. században bukkant fel újra. Sokkal-sokkal kisebb, mint amit ma ismerünk, és elárasztja egész Franciaországot. Az emberek rajongtak érte. Egy kortárs komoly egyetemi professzor a felsorol vagy ötven eljárást a dinnye-előételek elkészítésére: lehűtve, cukrosan, sósan, borsosan, sütve(!), főzelék formájában, szeletekben kirántva vagy kompót formában készítve. A reneszánsz korabeli franciáknak mind a tíz ujjukról csöpögött a dinnyelé.
Forrás: www.thrillist.com
Fajansz és villa
Itália újítást hoz az asztali kultúra terén is. A kecskelábú asztalokat végre felváltják a masszív, faragott reneszánsz stílusú ebédlőasztalok, a régi serlegeket, az ezüstből és ónból készült aranyozott kupákat pedig kiszorítják a könnyed muránói üvegpoharak és a csodálatos ezüst asztali készletek. Sőt Itália ekkor kínálja már az újfajta edényt, a fajanszot. Ezek agyagedények, amelyeket zománcréteggel vontak be. És még egy hatalmas, maradandó újdonságot köszönhetünk a reneszánsz Itáliának: a villát. Míg korábban még az urak is a jobb kezük három ujját használva falatoztak, most megjelenik az egyelőre kétágú villa, amelynek ágai hosszúak, hegyesek, akár egy mai kés pengéje. Ezzel az evőeszközzel nem volt könnyű bánni, és számtalan gúnyirat látott napvilágot azokról az urizáló emberekről, akik a villa használata közben inkább a ruhájukra ejtették a falatokat, és nem a szájukba. Az ügyetlenkedők mentségére szolgáljon, hogy az akkor divatos kemény nyakbodrok erősen nehezítették, hogy a falatok sikeresen landoljanak az urak szájában. A gúnyolódások ellenére a villa túlélte a nyakbodrot, de hosszú időbe telt, mire a használata elterjedt. Olyannyira hosszú időbe, hogy egy 17. századi angol utazó elmesélte, hogyan gúnyolták barátai, amiért egy Itáliából hozott villával evett. Még XIV. Lajos is kézzel juttatta el felséges szájához a falatokat.