Így nyaraltunk az úttörőtáborokban
A 80-as években minden valamirevaló gyerek eljutott életében legalább egy úttörőtáborba. Ekkor már nem volt olyan erős agymosás, mint a Rákosi-korszakban, és a nyári tábor egyet jelentett számunkra a kirándulással, strandolással, szalonnasütéssel, tábortűz melletti énekléssel.
Természetesen azért a propaganda alapelemei megmaradtak. Olyan alapvető szertartásokra gondolok, mint a reggeli torna, sorakozó, jelentéstétel a táborvezetőnek, zászlófelvonás, este ugyanez, csak zászlólevonással, miközben lelkesítő úttörődalokat énekeltünk. A nagyobb táborokban gyakori vendégeink voltak az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonák gyerekei. A barátkozás orosz nyelven folyt volna, ha beszéltük volna a nyelvet. Nem tudom, hogy a nyelvoktatásunk színvonalát vagy a mi motivációnkat tükrözte, de a többségünk képtelen volt oroszul társalogni négy-öt évnyi tanulás után.
Az úttörőtáborok koronázatlan királynője természetesen a zánkai úttörőváros volt. Csakugyan városnyi méretű tábor volt, saját vasútállomással, színházteremmel, konferencia központtal, hatalmas étteremmel. Ide elsősorban a jól tanuló, példás úttörőéletet élő diákok jutottak el.
Ilyen képeslapokat küldtünk haza Zánkáról.
A táborokban ilyen menzákon ettünk:
A puritánabb táborokban pedig így nézett ki az ételosztás:
Így pancsoltunk a Balatonban:
Így nézett ki az esti sorakozó:
A csendespihenő alatt ezt olvastuk:
Amikor pedig véget ért a tábor, nagy könnyhullatások között búcsúzkodtunk, megígértük, hogy örök barátok maradunk, és írni fogunk egymásnak.
Az egészet csak azért tudtuk élvezni, mert még fiatalok voltunk. egy tanár