Így nézett ki a “modern nő” az 1920-30-as években
Az első világháború után nyugat-európai mintára Budapesten is megjelent a modern nő: aki eldobta a fűzőt, diétázott, teniszezett, úszott, sminkelte magát, és ne adj’ isten, még rúzst és körömlakkot is használt. Szépségét pedig a korzón és a tengerparton csillogtatta, és nagy örömmel járt divatbemutatókra, ahol manökenek mutatták be számára a legújabb, legmodernebb ruhadarabokat.
Forrás: Fortepan/Juli
Kevés olyan történeti szakmunka van, amit annyira élveztem, mint Czingel Szilvia: A női test alakváltozatai (1880-1945) című műve. A szerző idén megjelent könyvében olvasmányos, élvezhető stílusban mutatja be, hogyan változott a női test és szépségideál 1880 és 1945 között. A kötetet bátran forgathatják azok is, akiktől nagyon távol áll a történelem száraz, évszámokkal túlzsúfolt, férfias oldala, mert a szerző a nők történetének egy nagyon izgalmas szeletét mutatja be. Ízelítőként és kedvcsinálóként felvillantok néhány érdekességet a kötetből.
A modern testkultúra alapjai
A Monarchia szépasszonyainak életét rendkívül szigorú erkölcsi kódex szabályozta. Szorosan be voltak fűzve, ami darázsderekat, dús kebleket varázsolt még a kicsit ducibb hölgyeknek is – cserébe nem kaptak levegőt, és gyakran elájultak. A századfordulótól kezdve azonban több orvos is figyelmeztetett a fűző egészséget károsító hatására, és a háború után egyre több nő hagyta el a fűzőt. A 20-as évek már a merészen kivillanó bokák, az egyre rövidülő szoknyák, a testmozgás és fogyókúra évtizede lett. A fűző eltűnésével ugyanis a női test megmutatkozott a maga teljes valójában. Míg a fűző korrigálta az alakot és mindenki ugyanúgy nézett ki, fűző nélkül azonban a női test milliónyi variánsa lett láthatóvá. Az új szépségideál a karcsú, magas nő lett, aki rendszeresen sportol, diétázik, vigyáz az alakjára. Az elvárt ideális testsúly 160 cm-es magasságra vetítve 1929-ban 60kg volt.
Forrás: Fortepan/Kőszegi Anna
A sportoló és diétázó nő
A vágyott alak eléréséhez egyre több előkelő, középosztálybeli nő kezdett el sportolni (csak nekik volt erre pénzük és idejük). Nagyon divatos volt a korcsolyázás, a tenisz, az úszás, túrázás-kirándulás, síelés. Újdonságként jelent meg a kerékpározás, amihez a hölgyek derékben szabott kabátot, széles övet és bő térdnadrágot és lapos sarkú cipőt viseltek. Sok-sok úrnő tornagyakorlatokat végzett képzett tornatanárral, a belevalóbbak pedig úszni jártak. Az úszó és teniszező hölgyek számára gyorsan kifejlesztettek néhány új – a korban meglehetősen merésznek tűnő – ruhadarabot. Az 1920-as években a strandokon a nők testre simuló, sötét színű gyapjútrikót viseltek,teniszezni pedig fehér, rövid ujjú blúzban és térdig érő fehér szoknyában szoktak.
Forrás: Fortepan/Fodor István
Az 1930-as években a fogyókúra-őrület is megérkezett Magyarországra – főként az amerikai filmek és a magazinok hirdetéseinek hatására. Az újságok egyszer csak soványító kúrákat és fogyasztószereket kezdtek el hirdetni, a szakácskönyvekben megjelentek a diétás receptek, sőt szanatóriumi körülmények között, orvosi felügyelet mellett is lehetett fogyni. Aki pedig ellenőrizni akarta az eredményt, megtehette egy utcai mérlegen. Persze nyilvánosan kevesen mertek ráállni ezekre, de titokban azért sokan méricskélték magukat.
Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar
A modern nő szépségkellékei
A fűző eltűnt ugyan, de az ezt felváltó melltartó, bugyi, sőt az alsónemű szavainak kialakulásához is idő kellett. A vastag, lenvászonból készült csipkés fehérnemű helyett a lehető legvékonyabb anyagból készülteket – batiszt, selyem, szatén – kezdték viselni. A középpolgári nők melltartó gyanánt ingvállat, ingbugyit, később kombinét hordtak. A melltartó és a külön bugyi elterjedése, igazi térhódítása az 1940-50-es évekre tehető. A klasszikus bugyi az 30-as években kezdte meg karrierjét Magyarországon, de itt is főleg a középosztály körében terjedt. Az alsónemű témája nagyon intim dolog volt, sok nő inkább megvarratta a varrónőjével teljes diszkréció mellett. A szoknya rövidülésével egyre nagyobb felület látszott a hölgyek lábából, és óriási igény támadt a szép selyemharisnyákra, amelyet tartóval erősítettek az alsóneműre.
A modern nő nem csak ruházatában, hanem frizurájában és sminkjében is erősen különbözött anyái nemzedékétől. A húszas években a lányok bubi frizurát vágattak maguknak, mások tartóshullámot (dauert) rakattak. Aki megengedhette magának, ahhoz naponta házhoz ment a fodrász, aki minden reggel “megfésülte” a hölgyet.
A kihúzott szemöldök, a púderezett arc, a rúzsos száj, lakkozott köröm viszont nagyon lassan terjedt itthon, ugyanis a sminkelt arc még sokáig a romlottságot jelképezte. Tisztességes úriasszony nem rúzsozott, nem festette a körmét.
Forrás: Fortepan/Ongrádi Melinda
A modern nők mustrája
Míg a 19. századi úrinő szinte ki se mozdult otthonról, addig a 20-30-as évei női számtalan szórakozási formát és szabadidős tevékenységet folytattak. Az egyik legnépszerűbb elfoglaltságuk a korzón való séta volt, ahol megmutathatták magukat a nagyközönségnek. Bárki megnézhette az alakjukat, frizurájukat, ruhájukat, sőt a kivillanó bokájukat is. A vasárnap délutáni Duna-parti korzózás afféle mustra volt: itt lehetett találkozni barátokkal, ismerősökkel.
A női testek mustrájának másik fontos helyszínei a tengerparti lidó és a balatoni, budapesti strandok voltak. Az 1920-as években a férfiak és nők már együtt fürdőzhettek. Polgári körökben általános gyakorlat volt, hogy nyaranta az asszony a gyerekekkel két-három hónapra is vidékre költözött. Míg a gazdagabbak tengerparton (Abbáziában) és gyógyüdülőkben (Karlsbad, Marienbad, Pöstyén, Herkulesfürdő) múlatták az időt, a szegényebb középosztály a Balatonon nyaralt. Persze a vízpartokat erkölcsrendészek járták, akik centiméterrel mérték a fürdőruha hosszát…
Simon Böske – 1929-es magyar és európai szépségkirálynő
Ha pedig valaki igazán szép nőket akart látni, az elment egy divatbemutatóra, ahol gyönyörű manökenek mutatták be a legújabb kollekciókat. A manökenek ünnepelt sztárok voltak ugyan, bár a megítélésük ambivalens volt: sokan erkölcstelen nőknek tartották őket. Mivel szép, magas, karcsú nőket találni nem volt könnyű, a divatházak úgy találtak manökeneket, hogy leszólították a korzózó hölgyeket.
Nyilvánvaló tehát, hogy a modern nő megjelenése alapjaiban változtatta meg a női szerepeket és a nőkről alkotott képet. 1929-ben már egy egészen más nőtípus jelent meg a korzón és a magazinok címlapján. A modern nő bubifrizurát hordott, cigarettázott, a szoknyája már nem ért bokáig, alakja nádszálkarcsú volt, sportolt, teniszezett, autót is vezethetett. Magyarországon az új nő megjelenését egyszerre övezte elutasítás és kitörő lelkesedés.
Forrás: Czingel Szilvia: A női test alakváltozatai (1880-1945)
Nagyon érdekes cikk volt.
Szeretem az írásaid.