El sem hiszed, mit meg nem tettek a római nők a szépségükért!
Nehéz elhinni, de a római nők mai társaikhoz hasonlóan gondosan szőrtelenítettek, sminkeltek, ápolták az arcukat és a hajukat. Komoly sminkkészletük és parfümös üvegcséik voltak, és kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mindig finom illat lengje körül őket. Bár, amiket magukra kentek, attól egy mai nő, bizony fintorogna…
Testápolás
Otthoni fürdőzésre csak keveseknek volt alkalma, a többség az egész nap nyitva tartó fürdőket látogatta. Közfürdővel minden nagyobb város rendelkezett, a belépődíj nem volt túl magas, bárki képes volt megfizetni. A fürdőkben volt lehetőség mosakodni, masszíroztatni és epilálni. A masszírozók a testet illatos olajokkal dörzsölték át, a szőrtelenítést pedig – mindkét nem! – az ún. alipilusra bízták. A sima kart és hónaljat mindkét nemtől elvárták. A szőrtelenítést a maiakhoz hasonlító csipesszel illetve ragacsos kenőcsökkel végezték. Ez utóbbiak igen büdösek lehettek, mert a készítésükhöz fej nélküli, kibelezett szalamandrákat is felhasználtak.
A testük lemosásához horzsakövet alkalmaztak, a szappant még nem ismerték. Nem feledkeztek meg a kéz és a köröm ápolásáról sem: viasszal kevert fenyőgyantával erősítették a körmöket, és rutát használtak a kéz bőrének ápolására. Számtalan illatos olajjal, balzsammal, és parfümök használatával küzdöttek a testszag ellen. A mai dezodorok elődjeként az articsóka borban főzött gyökerét használták, de megtette a timsó és a kréta is. Voltak, akik kellemes illatot árasztó golyócskákat hordtak a nyakukban.
Szájápolás
A rómaiak fontosnak tartották, hogy a fogaik fehérek legyenek, a szájuk pedig ne bűzölögjön, ezért nagy gondot fordítottak a fogfehérítésre, szájápolásra. Szarvasbika agancsából, vagy árpaliszt, ecet, méz, só és nádrusolaj elegyéből készítettek fogport vagy krémet, és ezzel dörzsölték be a fogaikat. A fogközök tisztítására egy hegyes eszközt készítettek, a fogak dörzsöléséhez pedig gyapjúdarabot használtak fogkefe gyanánt. A jó lehelet érdekében gyógyfüveket, fűszereket rágcsáltak. Még a kihullott fogak pótlását is megoldották: aranyszállal rögzítették a szájban az állati csontból készített új pótfogat.
Arcápolás
A római nők mai társaikhoz hasonlóan mindent elkövettek, hogy az öregedést lassítsák, a jeleit eltüntessék. Az arcbőr napi tisztításához a vizet nitrummal, szódával lágyították. Közismert Néró császár második feleségének, Poppea Sabina receptje is: ő rendszeresen készíttetett magának szamártejből fürdőt, ami segített megőrizni bőre bársonyosságát. Használtak arcmaszkokat is, hogy megelőzzék a ráncosodást. Ezek többsége nem lehetett kellemes illatú, mert az alapjuk általában valamilyen állati zsiradék volt. Ovidius például a juh gyapjából sajtolt zsírt ajánlotta, de voltak, akik tömjént, mirhát, nitrumot használtak mézzel elkeverve, de népszerű és olcsó szer volt a nyers kenyértészta is. Voltak aztán elszánt hölgyek, akik a krokodil ürülék fantasztikus hatására esküdtek… A kisebb hibák, foltok, pattanások eltüntetésére vékony bőrből készített félhold alakú szépségtapaszokat is az arcra helyeztek, ami egy időben akkora divat volt, hogy még a makulátlan bőrű férfiak is használták.
Sminkelés
Az arcfestéshez a gondosan ápolt hófehéren tartott arcbőr volt az alap, amiből vastag, hangsúlyos szemöldök és korommal keretezett szem és a pirosított arc még jobban kiemelkedett. Itália napsütötte tájain nem volt könnyű megőrizni a bőr fehérségét, így a római hölgyek ólomtartalmú kencékkel, krétával világosították az arcukat, nyakukat, karjukat. Bár tudtak az ólom mérgező hatásáról, ez nem tartotta vissza őket az ólommal kevert ecetes fehérítő alkalmazásától. A kifényesedett bőr mattítására porrá őrölt krétát használtak a mai púderhez hasonlóan. Az ily módon márványszerűen fehér arcot festették aztán tovább. A dús, összeérő szemöldököt tartották szépnek, ennek érdekében a szemöldökök közét színezték. A szemöldök ápolására medvehájat használtak, vagy elégetett kecskehús hamuját olajjal keverve. A járomcsontra míniumból vagy cinóberből, esetleg vörös okkerből készített festéket kentek. A szegényebbek a bor seprőjét használták erre a célra. A szempillaspirál és szemhéjtus őse a zsírral kevert korom vagy olajjal kevert hamu volt, bár a korabeli eszközökkel inkább csak a szemet rajzolták körül, a szempillákat nemigen tudták kifesteni.
Sminkcuccok
Egy római nő sminkkészletéhez hozzátartozott a csontból készült kétoldalas fésű, a bronztükör, illatszeres üvegcsék, kenőcsöket tartalmazó tégelyek, és az apróbb kiegészítők tárolására alkalmas fából vagy csontból készült ládika. A dobozban elfértek a krémek felviteléhez szükséges szivacsdarabok, a festékek tárolására szolgáló kis dobozkák, hengeres tárolóedénykék.
Az ápoló és színező kozmetikumok rendkívül összetett készítmények voltak, így szállításuk, árusításuk kisebb tabletták, labdacsok formájában történt. Amikor a hölgy használni akarta ezeket, akkor a porhoz, tablettához vizet, olajat, mézet kellett öntenie. Ehhez a művelethez készültek spatulák, üvegből, csontból, bronzból, a felkenéshez pedig kiskanalakat használtak. Ezeknek a kiskanalaknak hosszúkás vagy kerek feje volt. A krém kikeverésére pedig vékony, sima felületű négyzetes kőlapokon, ún. dörzspalettákon került sor. Az előbb említett botocskák keverésre, a krém kiemelésére, felvitelére is alkalmasak voltak. A fül, köröm és a fogak tisztítására bronzból vagy csontból készített eszközöket alkalmaztak, amelyeket szettként karikára fűzve, övre akasztva mindig maguknál tarthattak.
Léteztek nagy méretű, egész alakot mutató igen drága tükrök, de ezt csak a dúsgazdag elit engedhette meg magának. A nők többsége beérte kicsi, díszes keretbe foglalt kézitükörrel vagy csiszolt bronzlappal, amelyet ezüst vagy arany réteggel vontak be.
Készülj velem az emelt töri érettségire!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!
Forrás: R. Facsády Annamária: „Forma bonum fragile est…” Szépítkezés a római korban