7 dolog, amit a rómaiaknak köszönhetünk
A rómaiak jól épített utakon közlekedtek, vízvezetékeket, szennyvízcsatornákat építettek, feltalálták a ma is használatos fűzött könyvet, újságot és naptárt szerkesztettek. Vajon hol tartanánk ma, ha a barbárok nem rohanják le a birodalmat, és nem pusztítják el a római civilizációt?
Az utak
A római úthálózat hossza elérte a 400 000 kilométert, és behálózta az egész birodalmat. Pontosabban Rómát kötötte össze a provinciákkal. A fő kereskedelmi utakat általában cement és homok keverékébe ágyazott kőzúzalék- és cseréptörmelék-rétegre rakott kőlapokkal fedték be. Az úttestet úgy alakították ki, hogy mindkét oldalra lejtsen, így lefolyt róla a víz, és esős időben nem keletkeztek pocsolyák. Sok út mellett kétoldalt lovaglóutat, vizesárkot, városokban járdát építettek. A rómaiak rendkívüli figyelmet szenteltek az utak karbantartásának. Öt fontos útvonal volt, amely mind Rómából indult, a Forum Romanum lévő arany mérföldkőtől.
Beton
A rómaiak kiváló minőségű betont tudtak előállítani, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Pantheon, az ókori kikötők hullámtörő gátjai, mólói két évezrede dacolnak az elemekkel. A római betont égetett mész és vulkanikus kőzet, tufa keverékéből állították elő, a víz alatti építményekhez égetett meszet és vulkanikus hamut alkalmaztak, amelyekből egyfajta habarcsot kevertek. Ebbe a keverékbe tufatörmeléket tettek, faformába öntötték, és a tengervízbe merítették, amely ott erősen megkötött.
Vízvezeték
Mivel Rómában csak néhány forrásból lehetett vizet nyerni, valahogy meg kellett oldaniuk az egyre növekvő város vízellátását. Ezt úgy csinálták, hogy a városon kívüli forrásokból nyerték a vizet, és ezt vezették el a földfelszín feletti és alatti vezetékeken a fővárosba. A vízvezeték ötlete nem római találmány, az etruszkok már csináltak valami hasonlót, ám a rómaiak ezt alaposan továbbfejlesztették. A felszíni vízvezetékek magas, boltíves völgyhidakon jutottak a városba, és a vizet egyedül a gravitáció juttatta el a rendeltetési helyére. A föld alatti vezetékek szintén lejtettek, és bizonyos távolságonként szerelőaknákat építettek be. Ezeken keresztül történt a víz ellenőrzése is, mert a rómaiak pontosan tudták, hogy a rossz minőségű ivóvíz betegségeket okoz. A vízvezeték általában cserépből készült, ám használtak ólombélésű vezetékeket is. Ennek következtében az ólommérgezés nem volt ritka jelenség Rómában. A római vízvezetékek több mint egymillió embert láttak el vízzel, a császárkorban pedig pompás kutakat, szökőkutakat tápláltak.
Szennyvízcsatornák
Ahol vízvezeték van, ott nem árt gondoskodni a szennyvíz elvezetéséről sem. A városba vezetett vizek egy része nem volt iható, így ezt árnyékszékek és a csatornahálózat szennyének eltakarításához használták. A római nyilvános vécék tartalmát vízáram továbbította a város alatt egymásba ömlő szennyvízcsatornákba, amelyek a közeli folyókba torkolltak. A tehetősek a saját latrináikat is rákötötték a városi hálózatra. Nem csupán Rómát örvendeztették meg ezzel a találmánnyal: a birodalom más nagyvárosait is ellátták vele.
Naptár
A kora római naptárt a holdciklusok alapján állították össze, így az első királyok idején 304 napból és 10 hónapból állt. Később az egyik király bevezette a 12 hónapot és a 355 napos évet. Csakhogy ez még mindig 10 nappal rövidebb mint a napév szerinti naptár. Így aztán az i.e. II. századra teljesen felborult az időszámítás rendje. Az ünnepek, áldozati napok fokozatosan eltolódtak, és nemegyszer éppen az ellenkező évszakban tartották meg őket, mint ahogy azt a vallás eredetileg előírta. Julius Caesar parancsára Szószigenész alexandriai csillagász új naptárt készített, ami már 365 napból állt, és négyévenként 1-1 szökőnapot illesztettek be.
Újság
A történelem első újságát is a rómaiaknak köszönhetjük. Na, jó, ne olyan lapra gondolj, amit a karosszékben lehetett lapozgatni! A római acta diurnát fémbe vagy kőbe vésve tették nyilvánossá az utcákon, tereken. Így adtak hírt a hadjáratok és a gladiátorküzdelmek eredményeiről, beszámoltak születésekről és a nevezetesebb polgárok haláláról.
Bekötött könyvek
A császárkor előtt az irodalmi alkotásokat súlyos agyagtáblákra vagy papirusztekercsekre írták. Ez utóbbi azonban könnyen szakadt, és a széle folyton kirojtozódott. Ezért az i.e. II. századtól kezdve vékony bőrhártyára is írtak, amelyet a feltaláló pergamoni tudósokról pergamennek neveztek. Ez jóval tartósabb volt mint a papirusz, mindkét oldalára lehetett írni, sőt, ha újra akarták hasznosítani az adott lapot, a korábbi írást ki is lehetett vakarni. A pergamen súlyosabb volt a papirusznál, ezért a rómaiak a tekercsformáról áttértek az összefűzött lapokból álló kódexekre. Az íveket összehajtották, lefűzték és összeszíjazott viasztáblák közé szorították. Készítettek fa- és bronztáblák közé kötött ívfüzeteket is, amelyeket már a mai könyvekhez hasonlóan lehetett lapozni.
Készülj ONLINE az EMELT TÖRI ÉRETTSÉGIRE!
Készülj a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!