Könyvkiadás az ókori Rómában
Amikor egy mai könyvtárban sétálunk, nem gondolunk bele, hogy ezt már az ókori rómaiak is megtehették. Csak ők tógában, szandálban sétálgattak a korabeli könyvszekrények között, és hosszú papirusztekercseket emeltek le a polcokról, amelyek néha a tíz méter hosszúságot is elérték. És már akkor is léteztek “könyvkiadók”, amiket akkoriban másolóműhelynek hívtak.
Csavard fel a volument!
Az ókorban a könyvet volumenre, vagyis papirusztekercsre írták. A tekercs a Nílus völgyében honos papirusznádból készült, amelynek szárát lapokra vágták, majd azokat keresztben egymásra fektették, összeragasztották, préselték, végül egy habkő segítségével írásra alkalmassá tették. Mivel Rómába a papirusz csak hosszú utazással érkezett, ez jelentősen megdrágította az árát. Éppen ezért a könnyen elévülő információkat a rómaiak inkább cserepekre, agyagra vagy viasztáblácskákra írták.
Könyvkiadás
Az ókori szerzők többsége nem maga írta, hanem inkább a titkárának diktálta a szöveget, amit aztán a titkár letisztázott, és ezt a változatot a szerző ellenőrizte. Ez a gyakorlat hívta életre az első gyorsírási módszereket is. Például tudjuk, hogy Cicero rabszolgája, Tiro dolgozta ki a róla elnevezett tiróni jelrendszert. Amikor elkészült a végleges szöveg, jöhettek a másolók, majd megkezdődhetett a mű terjesztése. A szöveget hosszú oszlopokban írták a papiruszra, amit a végénél fogva feltekercseltek. El lehet képzelni, hogy mennyivel nehezebb volt egy ilyen tekercset olvasni mint egy mai könyvet! Az olvasónak egyszerre kellett a tekercs egyik végét felfelé, a másikat lefelé görgetni. A tekercseket általában nagy kerámiaedényekben, kosarakban tárolták, később már inkább dobozokba, ládákba rakták, polcokra helyezték őket. Hogy válogatni lehessen közöttük, a tekercs végéhez egy cédulát erősítettek, hogy könnyen el lehessen olvasni a mű címét.
Amikor a szerző rábízta valakire a művét – egy barátjára, könyvkereskedőre – a szöveg abban a pillanatban kikerült a fennhatósága alól. Amikor valaki megvásárolt egy tekercset, onnantól kezdve joga volt azt lemásolni, továbbadni, vagy egy gyűjteményes kötetben elhelyezni.
Könyvvásárlás
Tudomásunk szerint egy Atticus nevű, rendkívül gazdag és művelt férfi volt az első könyvkereskedő, aki jelentős könyvgyűjteménnyel rendelkezett. Számos művelt felolvasót, másolót foglalkoztatott – ez utóbbiak jó része görög rabszolga volt. Arra nézve nincs adatunk, hogy ő anyagi hasznot húzott volna a könyvek adás-vételéből. A helyzet valószínűleg inkább az volt, hogy megnyitotta a könyvtárát az érdeklődő, tudós férfiak előtt. A művelt és gazdag polgárok kölcsönösen könyvet adományoztak egymásnak, ami a társadalmi érintkezés egyik jellemző megnyilvánulása volt.
Természetesen léteztek “könyvesboltok” is, ezek általában másolóműhelyek voltak, amelyek eladták az elkészült tekercseket. Valószínűleg a köznép egy része tudott olvasni, ezt bizonyítják az ókori épületeken fennmaradt – helyenként obszcén – falfirkák. A másolóműhelyek általában bérmunkásokat, rabszolgákat alkalmaztak másolóként, és az innen kikerülő tekercsekről az a hír járta, hogy rengeteg hibát tartalmaznak.
Könyvtárak
A kor leghíresebb könyvtára természetesen az alexandriai Muszeion volt. Az intézményt az i.e. 3. században I. Ptolemaiosz alapította, majd utódai tovább folytatták a tekercsek gyűjtését. A könyvtár elsődleges feladata természetesen a szövegek megőrzése volt, de az intézmény számos tudósnak is otthont adott, akik itt végezhették a kutatótevékenységüket. A gyűjtemény nagyjából 500 ezer művet tartalmazott, és szinte biztos, hogy itt készült Mózes öt könyvének Septuaginta néven ismert görög nyelvű fordítása is. Az alexandriai könyvtárnak már komoly – több mint ezer tekercsből álló – katalógusa is volt. Sajnos a történelem viharai nem kímélték a szellemi gazdagságot, és az I. századtól kezdve több római támadás is érte a várost, a könyvtár többször is megsérült, végül az arabok pusztították el az utolsó maradványokat 641-ben.
Természetesen nem csak az alexandriai könyvtár létezett az ókorban. Szerte a birodalomban magánkönyvtárak jöttek létre. Lucullus könyvtára például nyitva állt mindenki előtt. A legtöbb magánkönyvtárban elválasztották egymástól a görög és latin nyelven írott műveket. Az első római közkönyvtárat időszámításunk tájékán egy Pollio nevű politikus alapította a Fórumtól nem messze. A császárkorban aztán az uralkodók fontosnak tartották a könyvtárak alapítását: Octavianus és Traianus is alapított egyet-egyet. Sajnos az antik Róma könyvgyűjteményeiből szinte semmi nem maradt ránk: a tekercseket a városokat sújtó tűzvész és a háborúk pusztították el.
Készülj velem ONLINE az emelt töri érettségire!
Készülj VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL a töri érettségire!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!
Forrás: Frédéric Barbier: A könyv története