Emelt Töri Érettségi

12 elképesztő tény a fürdőruháról

Amikor fürdőruhát próbálsz egy szűk, előnytelenül megvilágított áruházi próbafülkében, nagy valószínűséggel nem az jut eszedbe, hogy egy több ezer éves ruhadarabot próbálsz. Pedig így van. Már az ókori római hölgyek is viselték gyakorlatilag pontosan ugyanazt a ruhadarabot, amiben mi illegetjük magunkat a strandon.

Nézzünk néhány elképesztő tényt a fürdőruha történetéből!

1. A római hölgyek a fürdőiket elsősorban tisztálkodásra használták, ezért arra törekedtek, hogy a lehető legapróbb ruhadarabot viseljék fürdőzés közben. Ezt nyugodtan meg is tehették, hiszen a nők és a férfiak elkülönítve használták a fürdőt.
2. A középkorban se nem fürdőztek, se nem mosakodtak, sőt a középkor nemesei le is nézték ezt a pórnépnek való szokást. Ha sátoros ünnepeken mégis nekiláttak tisztára csutakolni magukat, akkor ezt szemérmességből hosszú, bokáig érő ingben tették. Ha mégis akadt olyan „elmeháborodott”, aki a természetes vizekben akart megmártózni, az leginkább pucéran merült el a habokban. Ha nemes ember volt az illető, akkor egy szolga felügyelt rá, nehogy bárki is meglássa az urát a maga pőreségében.
3. A tengerparti pihenés a 19. században jön ismét divatba leginkább Angliában és Németországban. Aki olvasott valaha Jane Austen-regényt, az tudja, mekkora izgalmat okozott a hölgyek körében egy-egy ilyen kiruccanás Brightonba. Vizitek, bálok, ötórai teák és hosszú, tengerparti séták. Természetesen még legvadabb álmában sem jutott eszébe egyetlen hölgynek sem, hogy bemerészkedjen a tengerbe, viszont a tengerparti sétákhoz már speciális ruhadarabokat fejlesztettek ki. Hosszú, bokáig érő fodros darabok voltak ezek, szigorúan nyaknál záródó felsőrésszel, sőt a hölgyek még kesztyűt is húztak, nehogy nap érje úri kacsóikat. A viselet elmaradhatatlan kiegészítője egy csipkés napernyő volt.

Forrás: life.hu

4. Aztán valamelyik hölgy gondolhatott egy merészet, mert egyszer csak megjelent a nőkben az igény arra, hogy belesétáljanak a habokba. Ezt persze nem tehették a fűzős, sokszoknyás ruháikban, kifejlesztettek hát egy megfelelően erkölcsös ruhadarabot, amely bizonyára nem volt kényelmes viselet a vízben, de elfedett minden férfi szem elől eltakarásra méltó testrészt. Vagyis gyakorlatilag az egész testet. Ez egy törökbugyogóhoz hasonló nadrág volt, amit bokánál buggyosra összehúztak, felül pedig egy mindent eltakaró, hosszú ujjú felsőt hordtak. A „fürdőruha” jó vastag anyagból készült, így legalább nem fagytak meg a hölgyek a hideg óceánban.

5. Az persze külön show-műsor volt, ahogy ezt a hacukát a lányok magukra húzták. Természetesen a két nem tagjai elkülönítve fürdőztek, még tetőtől talpig ruhában bugyolálva sem láthatták meg egymást a vízben. A menetrend a következő volt: a szolgák egy ló vontatta doboz alakú, szekérszerű alkalmatossággal betolattak a vízbe. A hölgyek a part felőli részen bemásztak a fülkébe – természetesen a sétálóruhájukban -, odabent átöltöztek, majd a fülke víz felőli részén belecsobbantak a habokba.

6. A 19. század vége felé egyre népszerűbbé váltak a sportok, így az úszás is. Megjelent az igény arra, hogy olyan úszásra is alkalmas cuccot találjanak ki, ami elég erkölcsös ugyan, de a viselője remélhetőleg nem fullad tőle a tengerbe. Ekkor jelentek meg a térd alá érő bugyogók és a matrózgalléros felsők.

7. Az áttörést az 1920-as évek hozták meg. A feminizmus hőskorában járunk, a lányok, asszonyok nem csak a szavazati jogért harcolnak, hanem az egyre inkább testhez simuló, az alakot is megmutató úszódresszért. (Ez a kívánság persze nem szerepelt egyetlen politikai petícióban sem, hanem szép csöndben zajlott le a fürdőruha-forradalom.) Végül 1921-ben egy amerikai cég dobta piacra az első testhez simuló fürdőruhát – kötött gyapjúanyagból. Ettől kezdve ezt viselték úszáshoz az 1930-as évekig, bár a ruhadarab mérete egyre kisebb és kisebb lett.

8. A döntő változást az hozta, hogy egy másik cég gondolt egy merészet, és latexre cserélte az anyagot. Az üzleti sikert nem bízták a véletlenre: pár színésznőnek ingyen küldtek a termékből. Amikor Marlene Dietrich minden színből rendelt egy tucattal, már lehetett tudni, hogy megnyerték maguknak a piacot. Természetesen ezek a darabok még egyrészes fürdőruhák voltak, teljesen eltakarták a nők popsiját, sőt a combjukból is jó nagy darabot.

9. El kellett telnie még egy világháborúnak, mire a nők vették a bátorságot, és gátlásaikat levetkőzve bikiniben mutatták meg magukat. Egy autószerelőből divattervezővé váló fickó fejéből pattant ki a kétrészes darab ötlete, és mivel sejtette, hogy az ötlete akkorát fog szólni, mint egy bomba, a darabot arról a szigetről nevezte el, ahol akkoriban az atomkísérletek folytak: a Bikini-atollról. Tényleg nagy durranás lett belőle. Először is nagyon nehezen talált olyan nőt, aki vállalta volna a ruha bemutatását. Végül egy sztriptíztáncosnő állt kötélnek.

10. Néhány katolikus ország egyszerűen megtiltotta a női állampolgárainak, hogy ezt az erkölcstelen darabot viseljék. Pedig 1946-ban járunk!

11. Jó tíz év kellett, mire Európa befogadta ezt a botrányos árucikket. Persze kellett ehhez az isteni Brigitte Bardot is, aki imádta bikiniben fotóztatni magát. Naná, ő megtehette, de nők milliói számára ekkor lett igazán probléma a narancsbőr.

12. A fürdőruha aztán még egyszer kiveri a biztosítékot. 1964-ben bemutatták a monokinire keresztelt változatát, amely csak az alsó részből állt, a felsőtestet csak két haszontalan pántocska takarta, amely az alsó részt a viselőjén tartotta. A botrány a Vatikánig jutott, a pápa elítélte ezt az ördögi darabot. Aztán persze lecsillapodtak a kedélyek mindaddig, amíg meg nem jelent a tanga fazon. Innen már nincs hová csökkenteni a bikini méretét. Vagy legalábbis ma még így gondoljuk. Bár a tervezők fantáziájának semmi sem szab határt.

KATTINTS A LINKRE!

Készülj ONLINE az emelt töri érettségire!

Készülj a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!