Érdekes

Egy tisztességes úrinő ruhatára a 19. században

Egy tisztességes úrinőnek millió öltözködési és viselkedési szabályt kellett észben tartania. Ezek megszegése ugyan semmiféle törvényben rögzített fenyítéssel nem járt, viszont annál súlyosabb büntetést jelentett, hogy a szabályszegőt az úri társaság megszólta, rosszabb esetben kiközösítette. Nézzük meg most az 1870-1880-as évek öltözködési szabályait!

Ilyen volt apácának lenni a középkorban

Diderot Az apáca című regénye igen lesújtó képet fest a zárdák világáról. De vajon tényleg hatalommániás, leszbikus apácafőnöknők irányították a középkori rendházakat? Egyáltalán mi késztetett bárkit is arra, hogy az életét feladva zárdába vonuljon, engedelmességet és szüzességet fogadjon? Tényleg olyan szörnyű volt az élet apácaként?

Ezt ették és itták Petőfiék a Pilvax kávéházban

Persze, megtanultuk már általános iskolában, hogy az a bizonyos márciusi forradalom a Pilvax kávéházból indult. De azt soha nem mesélték el nekünk, hogy híres íróink, költőink nem csak politizálni jártak ebbe az intézménybe, hanem enni, inni, biliárdozni, újságot olvasni, sőt voltak, akik annyira sok időt töltöttek a kávéházban, hogy ide címeztették a leveleiket is.

Tényleg olyan puritán volt Kádár?

Kádárról az a kép él bennünk, hogy szerény ember volt, aki egyszerű ruhákban járt, kedvenc étele a káposztás cvekedli volt, és távol állt tőle Rákosi személyi kultusza és a politikusok fényűző élete. De vajon tényleg ennyire puritán, kisigényű ember volt?

Jobb lett volna, ha a Titanic nekimegy a jéghegynek

A Titanic roncsai több mint hetven évig érintetlenül hevertek a tenger fenekén, mire az emberi találékonyság képes volt olyan óceonográfiai eszközöket kifejleszteni, amelyeknek segítségével a kutatók egyáltalán le tudtak merülni a több mint háromezer méteres mélységbe, és megkezdhették a hajó vizsgálatát, a tárgyak felhozatalát. Körülbelül 5500 tárgyat hoztak fel a Titanic roncsaiból, és most ebből néhány száz tárgy egy vándorkiállítás során Budapesten is megtekinthető.

Ilyen volt a kisinasok élete

Amikor a múzeumokban csodálattal szemlélünk egy-egy csodásan faragott ládát, vagy igényesen megmunkált ezüstkupát, ritkán gondolunk azokra az emberekre, akik ezeket készítették. Pedig ők hosszú-hosszú évekig tanulták a mesterségüket, mire eljutottak oda, hogy ilyen remekek kerültek ki a kezeik közül. És bizony mindegyik volt kisinas, akit a műhelyben dolgozó mester és legény kedvére szidhatott, üthetett, ugráltathatott.

Élet a pesti utcákon

Képzeld el, hogy 1897-et írunk, és egy időgép visszarepített téged a korabeli Pestre! A gép a városháza előtti téren pottyantott le, épp a vásár kellős közepén. Körülötted a kofák nagy hangon kínálják a vajat, túrót, zöldségeket, odébb a virágárusok, káposztások, gombaárusok, kenyeresek kiabálnak utánad. Körülvesz a piac illatorgiája. Ám ahogy továbbsétálsz, beleütközöl a pesti utca jellegzetes alakjaiba, azokba az árusokba, akik házhoz szállítják a termékeiket: a pékinasok, tejesek, aprófa-árusok, és ott vannak még a pesti utca jellegzetes figurái, a házalók is.

Tabán, a legendás, elveszett városrész

A nyár akkor kezdődött Pesten, amikor először vette rá magát a pesti polgár arra, hogy megmássza a Tabán girbe-gurba utcácskáit, és betérjen egy kockás abroszos kiskocsmába egy jó rántott húsra. Majd amikor már jót mulatott, egy kézilámpást hordozó éjjeliőr kísérete mellett ledülöngélhetett a macskaköves utcákon, és hazatérhetett Pestre. Ez a Tabán - sajnos - az 1930-as évek óta nem létezik.

Séta a reformkori Pesten

Poros, kövezetlen utcák, éjszaka alig pislákoló közvilágítás, zaj, bűz és hatalmas tömeg. A rakparton klasszicista paloták, épülő Lánchíd, Nemzeti Múzeum, újjáépülő, szépülő város. Mindkét leírás jól jellemzi a reformkori Pest-Budát. Gyere, sétáljunk egyet Petőfi és Széchenyi városában, és szagoljunk bele a fővárosi életbe!

Boszorkány volt-e Báthory Anna?

Mióta világ a világ, a politikusok időnként gyanús módon jutnak vagyonokhoz. Nem volt ez másként a 17. századi Erdélyben sem. Báthory Anna kapcsán még az erkölcscsősz Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is besározódott.