Ilyen volt apácának lenni a középkorban
Diderot Az apáca című regénye igen lesújtó képet fest a zárdák világáról. De vajon tényleg hatalommániás, leszbikus apácafőnöknők irányították a középkori rendházakat? Egyáltalán mi késztetett bárkit is arra, hogy az életét feladva zárdába vonuljon, engedelmességet és szüzességet fogadjon? Tényleg olyan szörnyű volt az élet apácaként?
Így látták a nőket a középkorban
Ahhoz, hogy megértsük a középkori apácák helyzetét, tudnunk kell, hogyan vélekedtek a nőkről a középkorban. A középkori egyház szerint a nő Évaként minden bűnök szülőanyja. Aquinói Szent Tamás szerint már a bűnbeesés előtt sem volt egyenlő a nő a férfival, így egyértelmű, hogy a nő engedelmességgel tartozik a férfinak. Némelyik egyházi író művében egy cseppnyi gyűlölet is megjelenik a nők iránt:
“Mivel e földön semmi nem mérhető az asszonyok gonoszságához, és mivel a vipera mérge vagy a sárkány kevésbé ártalmas a férfiakra, mint a nők közelsége, ezért kijelentjük, hogy lelkünk, testünk és földi javaink érdekében nem fogadunk rendünkbe nővéreket, és távol tartjuk tőlük magunkat, mint veszett kutyáktól.”
Egy kicsit enyhített a nők megítélésén a 12. században megjelenő Mária-kultusz. A Szűzanya jóvátette Éva bűnét: ahogy nőtől származik a bűn, úgy az üdvösség hozója is egy nőben fogant. A Mária-kultusz részben visszaállította a nő megbecsülését, bár annyira azért nem, hogy nők is szolgálhassanak papként.
A kánonjog nem csak azt tiltotta, hogy apácák végezhessenek templomi szertartást, de még azt is, hogy egy apáca megérintsen egy kelyhet, reverendát, vagy akár mise közben az oltárhoz közelítsen. Az apáca, Krisztus menyasszonya, a mise alatt nem segédkezhetett a papnak. A női rendházakban éppen ezért mindig kellett lennie egy papnak, aki misézett az apácáknak.
Az apácafőnöknő hatalma
Mivel a zárdákhoz általában jelentős földbirtokok is tartoztak, a főnöknők mint teljes jogú tulajdonosok a többi földesúréval megegyező hatalmat gyakoroltak a földjeiket megművelő, ott lakó parasztok felett. Az apácafőnöknő a többi földesúrhoz hasonlóan bírságokat róhatott ki, földeket adhatott, vehetett, piacok létrehozását hagyhatta jóvá.
A zárdán belül az apácafőnöknőnek uralkodói hatalma volt, és az apácák teljes engedelmességgel tartoztak neki. A kolostorban szolgálatot teljesítő papok, szolgák, nővérek teljesen az ő fennhatósága alá tartoztak.
Ily módon nem csoda, ha sok apácafőnöknőt megszédített a hatalom, és kegyetlen zsarnokként uralkodott az “alattvalói” felett.
A társadalmi különbségek a zárdákban is megmutatkoztak. Egyszerű parasztember lánya nem lehetett főnökasszony. Az apácafőnöknők a nemesek soraiból kerültek ki, és rendjüknek szinte minden kiváltságát meg is őrizték a zárdán belül is. Például a nővérektől teljesen elkülönült lakrészük volt saját szolgákkal, díszes berendezéssel, saját konyhával.
Kik lettek apácák?
Jó lenne azt mondani, hogy azok a lányok lettek nővérek, akik életüket Isten szolgálatára akarták szentelni. Csakhogy ez nem így volt. Nyilván akadtak olyanok is, akik elhivatottságból lettek apácák, a többség azonban egészen más okok miatt lépte át a zárda kapuját. Elméletileg minden szabad nő zárdába vonulhatott, gyakorlatilag azonban szinte kivétel nélkül csakis a nemesség és a polgárság lányait fogadták be a zárdákba. Alacsonyabb osztálybeli nők legfeljebb laikus nővérként vagy cselédként élhettek a kolostorokban. Később a ferences és domonkos rendi zárdák befogadtak szegényebb lányokat is, de a bencés, ciszterci kolostorokban szinte kivétel nélkül előkelő hölgyek éltek.
Amikor egy lány belépett a rendbe, vitte magával a hozományát is. Ez elvileg nem volt kötelező, a kánonjog is tiltotta, a gyakorlatban azonban csak azokat a lányokat vették fel, akik fizetni tudtak. Hogy miért öltöttek fátylat ezek a lányok? Azért, mert a zárdának szánt hozomány kisebb volt, mint amennyit felsőbb körökben a vőlegénynek kellett adni. Sok nemes- és polgárlány nem azért nem ment férjhez, mert nem akart, hanem azért, mert az apjuk nem tudta biztosítani számukra a férjhezmenéshez szükséges hozományt. A családok a megtakarításukat a legszebb lányuk kiházasításába fektették, a többi lányt pedig berakták a zárdába. Az apáca státusz még mindig elismertebb volt mint a hajadon lányé. Gyakran előfordult, hogy több lánytestvér is ugyanabban a rendházban élte le az életét.
Aztán voltak olyan nők is, akik inkább a zárdaélet szűkre szabott szabadságát választották a házasság helyett. Ha például egy lányt akarata ellenére próbált a család férjhez adni, a lány bemenekülhetett egy zárdába. Gyakran előfordult, hogy özvegyasszonyok is inkább a kolostort választották egy újabb férj helyett.
A lányok általában 14-15 éves korukban lehettek apácák, de néhányukat már egészen kicsi lány korában beadtak a nővérekhez. Nagykorúvá válásuk idején fogadalomtétel helyett jogukban állt elhagyni a zárdát, de ez nem szokott megtörténni. Nem sok lehetősége volt egy olyan nőnek, akit apácák neveltek, gyerekkorától fogva távol élt a szüleitől, a család már kiadta a hozományát, így tisztességes házasságra nem gondolhatott.
A fogadalomtétel után a zárda elhagyása súlyos bűnnek minősült, és a rendet elhagyó nőt kiközösítették, megfosztották a bűnbánat lehetőségétől is.
Élet a zárdában
A nővérek napját az ima, a munka és az olvasás tagolta. Az első imákat, a hajnali zsolozsmát éjjel kettőtől hajnalig mondták, az utolsót pedig este nyolckor. Naponta öt órát szántak munkára, a maradék idő az olvasás és a három étkezés között oszlott meg. Az ebédet felolvasás kísérte, amit többnyire nem értettek, hiszen latin nyelvű olvasmányokat hallgattak.Egyébként sem a misék, sem az imádságok, sem az olvasmányok szövegét nem értették, mert latinul senki nem tanította meg őket…
Kevés apáca végzett mezőgazdasági munkát. Csak a legszegényebb, illetve a ciszterci zárdákban fordult elő, hogy az apácák maguk végezték a házimunkát: főzést, mosást, fonást, szövést. A gazdagabb házakban ezeket a munkákat laikus nővérek vagy cselédasszonyok végezték, az apácák pedig hímzéssel, finom fonással, könyviniciálék készítésével múlatták az időt.
Az életszínvonal zárdánként eltérő volt. Voltak olyan házak, ahol engedélyezték, hogy a nemesi származású nővérek fizetségért elkülönített lakrészben éljenek a zárda területén belül. Az is előfordult, hogy ezek a hölgyek továbbra is divatosan öltöztek, megtartották ölebeiket, szolgáikat, vendégeket hívtak, tereferéltek. Megpróbálták élvezni az életet.
Készülj velem AZ EMELT TÖRI ÉRETTSÉGIRE!
Készülj a töri érettségire VIDEÓK SEGÍTSÉGÉVEL!
Ha tetszett a bejegyzés, örülnék, ha csatlakoznál a facebook közösségi oldalamhoz is.
Forrás: Shulamith Shahar: A negyedik rend